Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ikvai a BKV-ról: "Nem döntenem kellett"

A BKV irányítása és ellenőrzése elkülönült egymástól. Előbbi Hagyó Miklós feladata volt, utóbbiért ő felelt - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a BKV ügyeit vizsgáló bizottság szerdai ülésén.

Nem döntenem kell, hanem a tulajdonosi döntéseket kell végrehajtanom - jelentette ki a BKV vizsgálóbizottság meghallgatásán Ikvai-Szabó Imre, aki elmondta: a BKV-t közösen felügyelték Hagyó Miklóssal, ő egyedül nem járhatott el.

Ikvai-Szabó Imre beszámolt arról is, hogy Hagyó Miklós irányítási jogát tiszteletben tartotta, a kifogásait, szakmai észrevételeit - például az elektronikus jegyrendszer tervezésekor - írásban közölte a volt főpolgármester-helyettessel.

Elmondta, hogy a főpolgármesteri kabinetüléseken tapasztalta és a sajtóból is értesült arról, hogy Demszky Gábornak kifogásai voltak Hagyó Miklós munkájával kapcsolatban, és támogatta a főpolgármestert ezekben az ügyekben.

Azokra a kérdésekre, hogy Horváth Évával, Hagyó Miklós sajtóreferensével tartott-e kapcsolatot, illetve tudott-e arról, hogy Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főtanácsadója érintett lehet a BKV-ügyekben, Ikvai-Szabó Imre határozott nemmel felelt.

Megjegyezte azt is: furcsállja, hogy akik kezdeményezték a meghallgatását, Steiner Pál és Tüttő Kata, az ő meghallgatásán már nem vettek részt. Ikvai-Szabó Imre beszámolójára a 10 tagú vizsgálóbizottság létszáma hatra csökkent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×