Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Megtelt az agglomeráció"

Civil szervezetek szerint nem szabad több építési engedélyt adni a budapesti agglomerációban, ugyanis az építkezések, majd a fővárosba autóval bejáró lakosok túlterhelik a környezetet. A Pátyon tervezett nagyberuházás beruházója szerint az éppen kíméli a környezetet, ha helyben biztosítanak munkalehetőséget a lakosságnak.

Megtelt az agglomeráció, így több építési engedélyt már nem lenne szabad kiadni, mondta Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja. Civil szervezetek a múlt héten vitafórumot tartottak azzal kapcsolatban, hogy Páty önkormányzata 10 ezer négyzetméteren, 6-7000 lakos befogadására képes nagyberuházás engedélyezését tervezi.

Lányi András szerint a főváros határain belül kellene felújítani és lakhatóvá tenni több területet. Mervó József, a beruházó ügyvezetője azt mondta, az agglomeráció mindenképpen bővülni fog, így az önkormányzatoknak a minőségi terveket kell támogatnia. Szerinte az agglomerációt úgy kell fejleszteni, hogy helyben munkahelyeket is teremtsenek.

A golfpályát és villákat is tartalmazó pátyi beruházásról február 14-én tartanak népszavazást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×