Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hoppá! Kamerázzák a tárgyalótermeket

Kamerákat szerelnek fel még az idén, kísérletképpen, tíz-húsz bírósági tárgyalóteremben - közölte Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A belső kamerarendszer a közvélemény tájékoztatása mellett több más funkciót is ellát majd, például alkalmas lesz elektronikus jegyzőkönyvezetésre, vagy távmeghallgatásra.

A nemzetközi bíróságokon és Nyugat-Európa nemzeti bíróságain a tárgyalótermekben többnyire ismeretlenek a kamerák és fényképezőgépek, mert az elektronikus média munkatársai feladatuk ellátásakor zavarják a komoly ítélkező munkát, de legalább ekkora probléma az is, hogy befolyásolhatják a felek, tanúk viselkedését - indokolta a döntés létjogosultságát a főbíró, aki egyúttal az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.

Az eljárás szereplőinek minden egyes rezdülése fontos lehet a bíró számára, mindezt pedig eltorzíthatja az "extrém nyilvánosság" - magyarázta.

"Képzeljünk csak el egy ehhez nem szokott tanút, vagy vádlottat, amint a kamerák kereszttüzében, mikrofonok erdejében kell megtennie az ügy eldöntése szempontjából fontos nyilatkozatait, amelyeket aztán a bírónak megfelelően kell értékelnie" - említett példát a főbíró, megjegyezve, hogy meggyőződése szerint ez a gyakorlat nem helyeselhető.

"Hosszabb távon mindenképpen azt tartanám szerencsés megoldásnak, ha csak a bírósági videó-rendszerek rögzíthetnének képfelvételeket a tárgyalótermekben" - mondta az igazságszolgáltatás és a nyilvánosság általa helyesnek tartott viszonyáról Baka András.

A bírósági épületek, tárgyalótermek rendje kapcsán a főbíró leszögezte, hogy a magyar szabályozást át kell tekinteni. A tárgyalásokon a bíróknak vannak eszközeik a rend fenntartására, csakúgy, mint a bírósági vezetőknek az egész épület vonatkozásában. Ezekkel az eszközökkel élni kell, egy-egy fokozott biztonsági kockázatú tárgyalást a bírósági vezetőknek megfelelően elő kell készíteniük, a rend biztosítását - akár külső erők bevonásával is - meg kell szervezniük, hogy megőrizzék a bíróság tekintélyét.

A nyilvánosság tájékoztatásával kapcsolatban Baka András szólt arról, hogy február 15-től lesz szóvivője a Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak. Feladatai közé tartozik majd a szóvivői rendszer áttekintése és az internetes tájékoztatás modernizációja is.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×