Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Wermer: Programadó beszédet tartott Orbán

Wermer András marketingstratéga szerint inkább programalkotó, mint évértékelő beszédet mondott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Millenárison. A szakértő hangsúlyozta: a Fidesz elnöke azokat a dolgokat hangsúlyozta beszédében, amelyekért egy nemzetnek közösen tenni és élni érdemes.

Nem igazán évértékelő, hanem programadó, kampányindító beszédet mondott Orbán Viktor pénteken - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Wermer András marketingstratéga. A szakértő szerint tudni lehetett, hogy a beszéd az értékekről fog szólni, de 2009 nem az értékek éve volt.

Régóta várt dolog volt, hogy Orbán Viktor vázolja fel, milyen lesz az életünk, ha a Fidesz kerül kormányra. Ebben az értelemben pozitív volt a beszéd - fejtette ki Wermer András.

A vízió elég konkrét, amit a Fidesz elnöke kifejtett, felsorolva a legfontosabb területeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogyan élhetünk jobb és méltóbb életet - emelte ki. A marketingstratéga szerint pontos meghatározások hangzottak el, különösen a rend és szabadság, valamint az otthon kérdésében, emellett fontos üzenet volt a magánszféra biztosítása is. Hozzátette: ezek evidenciának hangzanak, de nem azok, hiszen például az otthonteremtési támogatást is megszüntették.

Az egyik hívószó a változás volt, amelyet már két éve is használt évértékelőjében Orbán Viktor, és most érett meg a helyzet arra, hogy ez a változás lehetségessé váljon - mondta Wermer András.

A szakértő kiemelte, a Fidesz elnöke azokat a dolgokat hangsúlyozta még beszédében, amelyekért egy nemzetnek közösen tenni és élni érdemes. Ahogy Orbán Viktor mondta, a nemzeti ügyek kormányát akarja vezetni.

A remélt élethelyzetet körvonalazta Orbán Viktor, és lehet, hogy azt nem mondta el tételesen, hogyan jut el oda, de azt világosan megmondta, hova akar eljutni - hangsúlyozta a marketingstratéga. Wermer András szerint azt hangsúlyozta a Fidesz-elnök, hogy kormányfőként készen áll megcsinálni, amit szeretne.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×