Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Jancsó-filmmel nyitott a Filmszemle

Jancsó Miklós Oda az igazság című filmjének vetítésével vette kezdetét kedd este a 41. Magyar Filmszemle. A filmfőbb szerepeiben Cserhalmi György, Gálffi László, Ladányi Jákob, Mucsi Zoltán láthatók.

Mátyás király uralkodását a hatalomért folytatott harcok sorozataként mutatja be Jancsó Miklós Oda az igazság című filmje. Először nagybátyja, Szilágyi Mihály akarja a 16 éves kamasz király gyámjaként megkaparintani a hatalmat, uralkodása utolsó évtizedeiben pedig saját pártfogoltja, Kinizsi Pál fordul az utódának szánt Corvin János ellen. Bár a film cselekménye Mátyás király és az őt körülvevő nemesség közt zajló hatalmi vetélkedésre összpontosít, Jancsó Miklós az InfoRádiónak elmondta: a film túlmutat a reneszánsz uralkodó személyes történetén.

Az Oda az igazság részben szakít a Kapa-Pepe filmek hagyományával, de megőrizte Jancsó elmúlt években készült filmjeinek nyelvezetét, valamint az időt és a teret szabadon kezelő, olykor anakronisztikus hangulatát, ugyanakkor korai filmjeinek néhány klasszikus eleme is visszaköszön, mint amilyen a fehér ló, a szaladó meztelen nő, vagy hosszabb vágás nélküli jelenetek.

A film fontos kiegészítő eleme a népzene és néptánc - utóbbi koreográfiáját Novák Ferenc készítette.

A film történetben szereplő hasonló sorsú karaktereket ugyanazok a színészek formálják meg. A nemeseknek kiszolgáltatott ifjú Mátyás királyt és Corvin Jánost is Jancsó Miklós unokája, Ladányi Jákob alakítja, Cserhalmi György pedig először Szilágyi Mihályként, később Kinizsi Pálként tűnik fel a vásznon. A Mátyást segítő őrangyalok, bérgyilkosok, szerzetesek szerepében Mucsi Zoltán, Nagypál Gábor, Mundruczó Kornél és Galkó Balázs, Szilágyi Mihály és Kinizsi Pál szövetségeiként Balázsovics Lajos és Seress Zoltán láthatók.

Az Oda az igazságból sem hiányzik a Jancsó Miklósra jellemző humor, és a film utolsó negyedórájában a Scherer Péter is megjelenik, ironikus utalást téve a korábbi évek Kapa-Pepe filmjeire.

Az Oda az igazság című film a 41. Magyar Filmszemle információs blokkjában szerepel, majd február 11-én mutatják be a mozikban. Első nemzetközi megmérettetése márciusban Osztrák Filmszemle versenyprogramjában lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×