Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
326.98
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Legkevésbé az agrárgazdaságot viselte meg a recesszió - a nap hírei

Több észak-magyarországi folyó is árad, a Dunántúlon a belvíz okoz gondot. Megerősítették az Egyesült Államokban a légi járatokra vonatkozó biztonsági előírásokat egy merényletkísérlet miatt. Délkelet-Ázsiában ezrek emlékeztek meg az öt évvel ezelőtti pusztító szökőár áldozatairól.

Elöntötte a víz Észak-Magyarországot

Több észak-magyarországi folyó is árad, a térségi vízügyi igazgatóság 215 kilométeren tart fenn készültséget. A Sajón harmadfokú a védekezés, de települések nincsenek veszélyben. Az Ipoly szombat hajnalban ugyanakkor kilépett medréből, emiatt Ipolytarnócon a polgármester közlése szerint 28 embert menekítettek ki otthonából.

A Nógrád megyei településen nyolc ház van veszélyben, a kimenekített emberek szállásáról és ellátásáról a helyi önkormányzat gondoskodik. A Tarnán és mellékfolyóin másodfokú készültség, emellett a Bodrogon és a Hernádon is érkezik egy kisebb árhullám. A Sajó áradása miatt három útszakaszt is lezártak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Közben a Kis-Balaton térségében a belvíz okoz gondot, de lakott részek nincsenek veszélyben. Keszthely, Hévíz körzetében másodfokú készültséget rendeltek el.

Vihar csapott le az országra

Elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz és vízszivattyúzáshoz riasztották a tűzoltókat péntek éjszakai viharos szél miatt. A legtöbb riasztás Pest megyében volt. Dobson Tibor, a fővárosi tűzoltóság főosztályvezetője arról beszélt: Budapesten mintegy ötvenszer hívták őket, és körülbelül tíz esetben az erős szél miatti károkhoz.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban arról számolt be, hogy a karácsonykor megszokottnál kevesebb tűzesethez vonultak ki az idén a tűzoltók és eddig karácsonyfatűz sem volt.

Élénkítés

Középtávon a járulékok további 5 százalékpontos csökkentését és az iparűzési adó eltörlését tartaná szükségesnek a pénzügyminiszter a gazdaságélénkítés érdekében. Oszkó Péter a távirati irodának adott interjúban azt mondta: meg kell tartani a pénzügyi egyensúlyi pályát, alkalmassá kell tenni az országot arra, hogy ne mások pénzéből működjön, ezzel pedig lehetővé válik az euró bevezetése is. Máshol rosszabb

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint az agrárgazdaságot kevésbé érintette a globális recesszió, mint más ágazatokat Magyarországon. Gráf József a mezőgazdaság idei teljesítményét értékelve hangsúlyozta: ezt támasztja alá az is, hogy az ágazat kivitele várhatóan az idén is hasonló mértékű lesz, mint a múlt évben volt, vagyis megközelíti a 6 milliárd eurót. Ugyanakkor emlékeztetett arra: a mezőgazdaság nyeresége az idén a tavalyinak a felére esett vissza.

Szilveszter előtt

Hétfőtől lehet megvásárolni engedély nélkül azokat a kis- és közepes tűzijátékokat, amelyeket kizárólag szilveszter napján este 6 órától másnap reggel 6 óráig szabad felhasználni. Dobson Tibor, a fővárosi tűzoltóság főosztályvezetője elmondta: ezeket a pirotechnikai termékeket az arra kijelölt helyeken lehet megvásárolni, az árusokat általában bevásárlóközpontok parkolójában, forgalmasabb helyeken lehet megtalálni. A fel nem használt pirotechnikai termékeket a jogszabályok szerint legkésőbb január 5-ig vissza kell vinni a vásárlás helyére.

Terrorgyanú

Megerősítették az Egyesült Államokban a légi járatokra vonatkozó biztonsági előírásokat. Erről azután döntöttek, hogy egy nigériai férfi megpróbálta felrobbantani a Delta-Northwest Airlines amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó járatát. A Fehér Ház terrortámadási kísérletnek nevezte az esetet. A 23 éves nigériai férfi közvetlenül landolás előtt próbálta meggyújtani a nála levő robbanóanyagot, de az utasok észrevették, hogy mire készül és leteperték. Kihallgatásán elismerte, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel. Közben a nyomozásba a Scotland Yard is bekapcsolódott, mert a férfi az eddigi adatok szerint Londonban élt és a brit főváros egyik egyetemén tanult.

Öt éve történt

Délkelet-Ázsiában ezrek emlékeztek meg az öt évvel ezelőtti pusztító szökőár áldozatairól. Az Indiai-óceán partvidékén, 13 országban 226 ezer halottja volt a természeti csapásnak. A legtöbben az indonéziai Aceh tartományban vesztették életüket, 168 ezren. Thaiföldön szerzetesek ezrei imádkoztak az elhunytak üdvéért. Az országban 5398-an haltak meg, köztük sok külföldi. Közben erős földrengés rázta meg Indonézia térségét, de sérültekről, károkról nem érkeztek jelentések.

Újabb összecsapások

Teherán több pontján ismét összecsaptak az iráni biztonsági erők az ellenzéki csoportokkal. Egy helyi reformista internetes oldal szerint a hatóságok könnygázt is bevetettek, hogy feloszlassák a megmozdulásokat. A jelentést független forrásból nem lehetett ellenőrizni, mert a külföldi sajtó képviselőinek megtiltották, hogy beszámoljanak a tiltakozásokról

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×