Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Zuschlag-per: "Gyakorlatilag nem volt könyvelése a FIB-nek"

A Fiatal Baloldal (FIB) gazdálkodásáról beszélt csütörtöki vallomásában Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon csütörtökön; az első rendű vádlott szerint "gyakorlatilag nem volt könyvelése" a szervezetnek.

A vádlott táblázatokat és kimutatásokat adott át a bíróságnak a FIB folyószámlamozgásairól, többoldalas összegzést a szervezet 2002-2005-ös programjairól. Az egykori szocialista politikus elmondta, ezek segítségével kívánja bemutatni, milyen kiadásai, illetve milyen hivatalos forrásokkal rendelkezett a szervezett ebben az időszakban.

"Gyakorlatilag nem volt könyvelése" a szervezetnek, mivel annyira alacsony volt a hivatalosan elszámolható forrása a FIB-nek, hogy nem volt értelme ezzel foglalkozni. 2002 eleje és 2004 vége között hivatalosan mindössze 20 millió forinttal gazdálkodott a szervezet - közölte a vádlott.

Az egykori szocialista politikus vallomásának első két napjához hasonlóan a tárgyalást ismét komoly sajtóérdeklődés övezi, a pert számos tévéstáb és több tucat újságíró kíséri figyelemmel.

Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, s 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×