Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Játék pisztollyal készült postát rabolni a miskolci férfi

Elfogta a rendőrség azt a 20 éves gadnai férfit, aki épp a miskolci Szentpéteri kapuban lévő postahivatalt készült kirabolni - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egyedné Novodonszki Éva közölte: a férfi pénteken akarta kirabolni a postát, de ez nem sikerült, mivel még a bűncselekmény bekövetkezése előtt "lekapcsolták" őt a rendőrök.

Hozzátette: a postára érkező lakosok szóltak az alkalmazottaknak, hogy egy szürke kabátos férfi figyeli az épületet, így értesítették a rendőrséget.

A fiatalembernél igazoltatáskor egy játék pisztolyt találtak, és kihallgatása során beismerte a rablási szándékot.

A szóvivő azt is elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben a 20 éves férfi az első gyanúsított, akivel szemben rablás előkészülete miatt indult eljárás. Az erre vonatkozó törvény február 1-jén lépett életbe. A férfi egyébként szabadlábon védekezhet.

Egyedné Novodonszki Éva úgy értékelte: az eset kapcsán is látható, mennyire fontos a lakosság ébersége és bejelentése, valamint az, hogy a rendőrség nagyobb erővel van jelen a közterületeken.

Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×