Képriport az M0-son felborult kamionról - megindult a forgalom
Több mint hat órán át okozott fennakadást egy baleset az M0-son szerdán; szalagkorlátnak ütközött és felborult egy fűtőolajat szállító szlovák rendszámú kamion délelőtt a XVI. kerületben. A forgalmat csak fél ötkor indították újra.
Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni
Az MNB-alelnök megszólalása után gyengülni kezdett a forint
Csütörtökön a magyar állampapírpiac hosszú vége szakadt meg, miután az 5 és 10 éves referenciahozam egyaránt 19 bázisponttal ugrott egyetlen nap alatt, miközben a rövid vég változatlan maradt. A nemzetközi kép változatlanul szoros: a dollárindex kéthavi csúcsa közelében, az ötéves amerikai hozam 2007 óta először 5 százalék felett, a piac pedig már közel 70 százalékos eséllyel áraz októberi Fed-kamatemelést. A forint a csütörtöki hullámvasút után – 366 fölötti zárás – péntek reggel erősebb szintekről indul: az euró 364,8, a dollár 320,7 forintnál jár.
Kiderült a magyar árrésstop sötét titka: kegyetlen csapás érte a hazai élelmiszereket
A 2025 tavaszán bevezetett kötelező kiskereskedelmi árrésstop eredeti célját tévesztve mára súlyos károkat okoz a hazai élelmiszeriparnak
Xi got Trump's red carpet welcome - but not everything he wanted
China wanted progress on trade, technology and Taiwan - but hasn't got as much as it would have hoped for.



