Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.82
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Almássyt alelnökké választották az Ifjúsági Demokrata Fórumban

A pártvezetése politikai és morális válságba sodorta a Magyar Demokrata Fórumot - jelentette ki Lasztovicza Gábor, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke a szervezet XXIII. országos gyűlése után.

A politikus elmondta: az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) országos gyűlése határozatot fogadott el az MDF jelenlegi helyzetéről, amelyben kifejtik, hogy az MDF tisztújításának jogilag és morálisan egyaránt megkérdőjelezhető körülményei nem a 15 éve elhunyt Antall József, hanem a széthúzás szellemét hozták a pártba.

A szervezet elutasítja az MDF vezetőinek ultimátumát, amellyel bele akartak szólni az IDF tisztújítási folyamatába.

Lasztovicza Gábort 48 igen és 5 nem szavazattal választották két évre az IDF elnökévé. A küldöttek az alelnökök közé szavazták Almássy Kornél (korábban MDF-es, most független) országgyűlési képviselőt is.

Almássy Kornél indult az MDF elnöki tisztségéért Dávid Ibolyával szemben, de visszalépett a lehallgatási botrány kirobbanása után. A szövevényes ügyben Dávid Ibolya pártelnök hangfelvételekre hivatkozva azt állítja: ismeretlenek megbízást adtak az UD Zrt.-nek, hogy gyűjtsenek ellene terhelő adatokat, így segítve Almássy Kornélt. Az ügyészség később elutasította az akkor már újraválasztott Dávid Ibolya feljelentését.

Almássy Kornél szeptember 25-én sajtótájékoztatót tartott az MDF elnökjelöltségétől való visszalépésének okairól. Közölte, hogy feleségét és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették.

Az MDF-frakció szeptember 26-án egyhangú szavazással kizárta soraiból Almássyt, ezt a döntést 29-én megerősítette. Herényi Károly frakcióvezető akkor hangsúlyozta: Almássy Kornél politikája vállalhatatlan.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×