Infostart.hu
eur:
352.91
usd:
304.74
bux:
135686.33
2026. június 12. péntek Villő

Csak a kormány teljes visszavonulását fogadják el a közszolgák

A munkavállalók csak az esetben állnának el a sztrájktól, amennyiben a kormány maradéktalanul betartja korábbi ígéreteit - jelentette ki az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor kiemelte: a kormány felrúgta a sztrájkbizottsággal kötött tavalyi megállapodást.

Mindössze harmadrészét teljesítené a kormány annak a korábbi megállapodásnak, amelyben a közszolgálatban dolgozók 2009-re várható illetményeit rögzítette - mondta el Kerpen Gábor.

A szakszervezeti vezető szerint az egyezmény tartalmazza, hogy a kormánynak a 2007-ben megvont, átlagosan félhavi juttatásnak megfelelő összegű illetményt jövőre vissza kéne adnia a közszolgálatban dolgozóknak.

A kormánynak a tervezett inflációval megegyező mértékű, mintegy 4 százalékos bérfejlesztést kellene teljesítenie, ezzel szemben most csökkentené a reáljövedelmeket - tette hozzá az érdekképviseleti vezető. A bizottság fő követelése, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők számára egyaránt maradjon meg a 13. havi juttatás.

Úgy gondolom, hogy az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság sztrájkkövetelései visszafogottak, mindössze a korábbi ígéretek betartását kérjük - kommentálta az elnök. Kerpen Gábor szerint a kormány mindössze egyharmad részét teljesíti annak, amit korábban megígért. A megállapodást ráadásul úgy szegi meg, hogy az uniós konvergencia program előírásai teljesültek, holott korábban ez volt a megszorítások oka - fűzte hozzá.

Az ország vezetése és a szakszervezetek között egyébként a napokban is élénk egyeztetés folyik, az álláspontok közeledése nélkül. A követelés és a kormányzati ajánlat között olyan nagy a szakadék, hogy jelen pillanatban kizárólag a sztrájkot látjuk lehetséges megoldásnak. A munkabeszüntetéstől csak akkor állunk el, ha a kormányzat maradéktalanul teljesíti, amit korábban ígért - hangsúlyozta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság január 12-től hirdetett határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot.

A hétfőn következő tárgyalásokig a kormány képviselője, Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nem kívánta kommentálni a helyzetet.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem
M1-duplatragédia nyolc halottal

Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem

Egymással összefüggő két baleset történt az M1-esen Hegyeshalom felé, előbb egy kamion rohant munkagépekbe, majd a torlódásban történt tömegszerencsétlenség. Megrázó fotók.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×