Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány levélben kér vizsgálatot Ficótól

A miniszterelnök szerint Magyarország európai módon, de határozottan kiállt nemzeti érdekei mellett. Az összejövetel értelme, hogy újabb cselekvéseket generál - így értékelte Gyurcsány Ferenc a szombati révkomáromi magyar-szlovák kormányfői találkozót.

A szlovák kormány megelégszik azzal, hogy a szlovákiai magyarság helyzete ne romoljon, de ez nem elég - mondta a miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón. A révkomáromi találkozón ezért Gyurcsány Ferenc hatpontos javaslatcsomagot nyújtott át Robert Fico szlovák kormányfőnek. A javaslatok között szerepel többek között az oktatási kérdések megoldása, magatartáskódex létrehozása, illetve nemzetiségi-kisebbségi országgyűlési biztos kinevezése. Azt is kérik a szlovák nemzetgyűléstől, hogy fontolja meg annak az elmúlt napokban hozott törvénynek az alkalmazását, amely korlátozza a magyar nemzeti jelképek használatát

A szlovák miniszterelnök úgy reagált a javaslatokra: megvizsgálják és megfontolják őket.

Második tanulságként Gyurcsány Ferenc azt szűrte le, hogy a hazai szélsőjobboldali szervezetek rontják Magyarország nemzetközi megítélését, és károsak a határon túl élő magyar közösségek számára. A miniszterelnök ezért azt kéri Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy az országgyűlés alkotmányügyi bizottságával közösen dolgozzák ki a szélsőséges szervezetek elleni fellépés eszközeit.

Végül a miniszterelnök megállapította: a szlovák kormány adós néhány, a magyarokat érintő jogsérelem kivizsgálásában. Gyurcsány Ferenc példaként Malina Hedvig esetét vagy a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történteket említette. A kormányfő ezért ismét hivatalos levélben fordul szlovák kollegájához, amelyben azt kéri a szlovák miniszterelnöktől, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson le egy, a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje meg Magyarországnak.

Gyurcsány Ferenc elmondta: azt is kéri, hogy Robert Fico az említett vizsgálatot követően "értékelje a helyzetet, vegye számba a bizonyítékokat, indokolja a fellépés jogosságát, a mögötte álló jogszabályi tényeket, ezt foglalja össze egy jelentésbe és küldje meg a magyar félnek". A kormányfő leszögezte: ha a válasz megérkezik, azt a magyar kormány nyilvánosságra hozza.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a levelet már kedden megkapja a szlovák miniszterelnök.

A Fidesz szerint több, Magyarország számára fontos kérdés kimaradt a magyar és a szlovák miniszterelnök Révkomáromban elfogadott közös nyilatkozatából. Cser-Palkovics András helyettes szóvivő példaként említette a Dunaszerdahelyen történteket és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ügyét. A politikus úgy fogalmazott: a kormány nem tudja megvédeni a magyar embereket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×