Infostart.hu
eur:
365.51
usd:
321.3
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Fel sem tűnik a fogyasztóknak, hogy gazdasági válság fenyeget

A lakossági fogyasztásban nem sok jele van annak, hogy globális gazdasági válság fenyeget. Ha tapasztalható is némi visszaesés, az érintett ágazat szereplői ezt nem a krízissel magyarázzák - írja a Népszabadság.

Szakértők szerint a forgalomcsökkenés a nagy hálózatok terjeszkedésének lassulásához vezet majd, miközben kínálatukban megnő az olcsóbb, saját márkás termékek aránya. Ugyanakkor jótékony hatással is számolnak, a válság kisöpörheti a piacról a nem megfelelő minőségű árukat kínáló kereskedőket.

A Magyar Nemzetben az olvasható, hogy az idén átadott, mintegy nyolcvan kilométernyi új gyorsforgalmi út után jövőre várhatóan csak alig hétkilométernyi autópályát adnak át a közforgalomnak. Az újabb avatási hullám 2010-ben, az országgyűlési választások évében várható. A tervek szerint ekkorra készül el az M43-as autópálya, az M6-os pedig eléri Pécset, de komoly fejlesztés vár az M0-ás körgyűrűre is.

Az index.hu arról számol be, hogy másfél évvel azután, hogy a YouTube használatát megtiltotta a katonáknak és a civil alkalmazottaknak a Pentagon, az amerikai hadsereg saját videómegosztó szolgáltatást indít. A TroopTube nevet kapott szolgáltatást egy seattle-i cég fejleszti, és nagyjából ugyanazt fogja tudni, mint az összes többi videómegosztó, azzal a különbséggel, hogy a Pentagonban egy külön csoport fog azzal foglalkozni, hogy engedélyezi a rendszerbe feltöltött videókat. A YouTube ellen az volt a legfőbb kifogása a hadseregnek, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, ha a katonák feltöltögetnek rá mindenfélét; a cenzúra a TroopTube-on ezt nem fogja engedni.

Akár 25 milliárd forint többlettel is zárhat az Egészségbiztosítási Alap - tudta meg a Napi Gazdaság kormányzati körökből. Az új adatok szerint októberben 50,1 milliárd forint többletet halmozott fel az alap, ám ennél valamivel kisebb, 45,6 milliárd forint a teljes pénzforgalom alapján képzett jelenlegi többlet. Így akár lehetne ennyi is a teljes megtakarítás, de év végén az alapból 23 milliárdot visszajuttatnak a központi költségvetésbe.

A Világgazdaság összeállítása az idei év legjobb munkahelyeiről szól. Tisztességes bánásmód, teljesítményarányos fizetés, jó szó és "elérhető" felső vezető - ez kell a magyaroknak, hogy boldogok legyenek a munkahelyükön. Vannak vállalatok, amelyek élen járnak a jó gyakorlatokban, és elmondhatják, hogy dolgozóik elégedettebbek a magyar átlagnál. Hogy mely cégek lettek az idei év legjobbjai, kiderül a Világgazdaságból.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×