Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A gyógyszerészek fegyvere a naptár

A gyógyszerészek ellátási nehézségekre panaszkodnak és ezért a 2006-ban elfogadott, patikaliberalizációról szóló törvényt okolják. Eddig sokszor, sokféleképpen próbálták felhívni a figyelmet a problémáikra, ezúttal kártyanaptárakon terjesztik álláspontjukat a gyógyszertárakban. A Gazdasági Versenyhivatal szerint ugyanakkor a szabályozás meghozta az eredményeket mert több patika működik, és javult a fogyasztók tájékoztatásának színvonal.

A gyógyszerészek a múlt héten nagygyűléssel, most a patikákban osztogatott kártyanaptárakkal hívják fel a figyelmet a gondjaikra. Azt sérelmezték, hogy a patikaliberalizáció több száz gyógyszertárat juttatott nehéz vagy csődközeli helyzetbe, rontotta a betegek gyógyszerhez jutását, torzította az árrés-rendszert, és gond az is, hogy nőttek a gyógyszerárak.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a parlamenti pártok egészségpolitikusainak is adott a naptárakból a Képviselői Irodaház előtt. Horváth Tamás az InfoRádiónak azt mondta: azt szeretnék elérni, hogy a gyógyszergazdaságossági törvény módosító javaslatai között a kamara felvetései is szerepeljenek.

A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban a patikaliberalizáció meghozta a várt eredményeket: élénkült a verseny, több gyógyszertár működik, és javult a betegtájékoztatás színvonala is - sorolta a hatóság érveit a szóvivő.

Mihálovits András hozzátette: a hivatal vizsgálata szerint nincs indok, ami alapján változtatni kellene a jogszabályon. Hangsúlyozta: még inkább élénkíteni kell a versenyt az ágazatban, hiszen ez egyértelmű hasznot jelent a betegeknek, akár a szolgáltatások, akár az árak tekintetében.

Székely Tamás egészségügyi miniszter korábban a patikusoknak azt mondta: addig nem függesztik fel a patikaliberalizációt, amíg ki nem derül, hogy az a betegeknek hátrányt jelent, de erről kész felmérést is elrendelni.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×