Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Amit mi követelünk, nem kerül pénzbe"

A gyógyszertár-alapítás moratóriumát, egyúttal a patikaliberalizáció megszűntetését követelték a gyógyszerészek. A kamara elnöke szerint válság van a gyógyszerellátásban, ráadásul a módosító javaslatok nem jelentenek megoldást a helyzetre. Az egészségügyi miniszter, akinek beszédét a gyógyszerészek folyamatos felhördülése kísérte, cáfolta a patikusok kijelentéseit.

Körülbelül 400 gyógyszerész várta kedden este, hogy választ kapjon a minisztertől a szakmát érintő legfontosabb kérdésekre a Semmelweis Egyetem dísztermében.

A patikusok azt sérelmezték, hogy az Országgyűlés által 2006-ban elfogadott törvény a patikaliberalizációról több száz gyógyszertárat juttatott nehéz, vagy csődközeli helyzetbe, rontotta a betegek gyógyszerhez jutásának lehetőségét, torzította az árrés-rendszert, és gond az is, hogy nőttek a gyógyszerárak.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke azt mondta: a gyógyszer-gazdaságossági törvény jelenlegi módosításában nincs olyan elem, amelyet szükségesnek ítél.

"Ezzel a törvénnyel a nemzeti vagyon egy részét megtestesítő újabb közszolgáltatást játszanak át az idegen tőke kezére. A megállapodásaink nem szerepelnek a törvénymódosításban, olyan módosítások viszont igen, amelyekről említés sem történt az egyeztetéseken. Tisztelt Miniszter úr! Ennyi? Ennyit kívánnak tenni a nemzeti és szakmai kézben levő gyógyszertárak megmaradásáért? Amit mi követelünk, nem kerül pénzbe: moratóriumot a gyógyszertár-létesítésre" - fogalmazott.

Székely Tamás egészségügyi miniszter nem ért egyet a patikusok kijelentéseivel. Hangsúlyozta: a kis gyógyszertárak nem maradtak magukra, azokat 311 millió forinttal támogatta az állam csak idén, emellett lesz árrés-növekedés, a gyógyszerárakról szólva pedig azt mondta: 750 készítmény átlagosan 13 százalékkal lett olcsóbb ebben az évben.

Kevés a külföldi befektető

Azt is számadatokkal támasztotta alá, hogy az újonnan nyíló patikák tulajdonosai között kevés a külföldi befektető. Mindazonáltal - tette hozzá - nyitott a tárgyalásra a szakmával.

"Az egyeztetések nem arról szólnak, hogy az egyik fél elfogadja a másik összes javaslatát. Minden olyan javaslatra nyitottak vagyunk, amely egyrészt a költségvetésben rendelkezésre álló források keretén belül van, másrészt a szakmai szervezetekkel konszenzusban történik, harmadrészt pedig a betegeknek is előnyös" - hangsúlyozta.

Az MSZP egészségpolitikusa, Scvarcz Tibor elismerte, hogy nem ott és nem annyi patika nyílt az elmúlt két évben, azt ugyanakkor tagadta, hogy a gyógyszerekhez való hozzáférés rosszabb lett. Szerinte az ellenőrzés hiányzott a jogszabályokból.

Kupper András fideszes parlamenti képviselő úgy vélte, a gyógyszerészek nem kaptak választ a kérdéseikre a minisztertől, így mielőbbi egyeztetést javasolt.

Székely Tamás miniszter az esemény végén reagálásban azt mondta: addig nem függesztik fel a patikaliberalizációt, amíg ki nem derül, hogy az a betegeknek hátrányt jelent, de erről kész felmérést is elrendelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×