Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány: El kell kerülni az államcsődöt

Jövőre nem lesz 13. havi bér, nem emelkedik a közszféra dolgozóinak fizetése, csökken az állami cégek vezetőinek tiszteletdíja, és a kormány befagyaszt több kormányzati kommunikációs kiadást - jelentette be a miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos megállapodásról szóló ötpárti tanácskozáson. Gyurcsány Ferenc nem mondta meg, hogy mekkora hitelt kaphat Magyarország a nemzetközi szervezettől, de mint mondta, a Valutaalap nem támasztott kemény kiadáscsökkentő feltételeket.

Több százmilliárd forintos kiadáscsökkentési csomagot terjesztett elő a miniszterelnök azon az ötpárti tanácskozáson, amelyen a pártok vezetői eredetileg a Nemzetközi Valutaalap által kilátásba helyezett 10 milliárd dollár körüli készenléti hitelkeretről tárgyaltak volna.

Bár erről is esett szó, de Gyurcsány Ferenc jórészt arról beszélt, hogy a pénzpiaci válság által okozott károk enyhítéséhez milyen kiadási tételeket kell jövőre csökkenteni.

Ma nem merünk kötelezettséget vállalni a jövő évi jövedelmek emelésére és 13. havi bérek automatikus kifizetésére, mert nem látjuk ennek forrását - mondta a miniszterelnök. Az állami vállalatok igazgatótanács-tagjainak, felügyelőtanácsi tagjainak tiszteletdíját 10 százalékkal csökkenti az állam, jutalmat, prémiumot pedig ne fizessenek.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a jövő évi költségvetést úgy tervezik, hogy annak hiánya ne 3,2 százalék, hanem mindössze 2,6 százalék legyen. A kormányfő ugyanakkor megvédené a nyugdíjasokat, de a 13. havi nyugdíj jövőre csak a 62 év felettieknek jár, és annak összege nem lehet több 80 ezer forintnál.

A miniszterelnök szerint mindezek érdekében összefogásra van szükség. A kormányfő elmondta: már jövőre jelentősen egyszerűsítik az adórendszert, amelynek következtében csökkenthetők lesznek a munkaterhek. Gyurcsány Ferenc támogatja az SZDSZ által javasolt adóreform-alap létrehozását is, emellett létrehoznának egy 1000 milliárd forintos növekedési alapot is, amivel csökkenthetők lennének a recesszió hatásai.

Bár a pártok várták, a tanácskozáson kevés szó esett a Nemzetközi Valutaalap által kilátásba helyezett készenléti hitelről, kiváltképpen annak összegéről. A miniszterelnök azt mondta: a nemzetközi szervezet nem támasztott speciális szakpolitikai feltételeket a hitelfelvételhez. Gyurcsány Ferenc szerint csak annyit kért, hogy Magyarország ne vállaljon többet, mint amennyit a válság idején bír, hogy az állam ne mondjon le bevételekről - ez a kormányfő olvasatában azt jelenti, hogy nettó adócsökkentés nem lesz jövőre, valamint, hogy Magyarország ne kerüljön államcsőd közeli helyzetbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×