Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Horn Gábor nem zárkózik el a bocsánatkéréstől

A magyar pénzügyi rendszer stabil - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter napirend előtt az Országgyűlésben. Az MSZP szónoka dicsérte a kormány döntéseit, az SZDSZ pedig a fűnyíró elvű intézkedésektől óvta a törvényhozást. A Fidesz és a KDNP a kormányt hibáztatja azért, hogy a globális pénzpiaci válság Magyarországot jobban sújtja, mint a környező államokat. Az MDF elnöke szerint a saját pártján kívül mindegyik parlamenti erő hibás.

Magyarország felvette a kapcsolatot az Európai Bizottság elnökével, valamint a meghatározó tagországok vezetőivel - mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlésben. Veres János utalt rá, hogy szükségünk van az unió, a nemzetközi pénzintézetek, az IMF és az EBRD támogatására.

Szóba hozta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett keddi egyeztetést is, amelyen az eddigi megállapodásokról és a következő napok tárgyalásairól tájékoztatják a parlamenti pártokat. Hozzáfűzte, hogy az átdolgozott költségvetéshez az új információk birtokában készítik el a makroelemzéseket.

Így az Országgyűlés az utolsó pillanatnak megfelelő, legvalószínűbb változatban fogadhatja el a büdzsét. Veres János kijelentette, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabil.

A fideszes Varga Mihály szerint az ország az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikája miatt került nehéz helyzetbe. A magas államadósság, államháztartási hiány és infláció, valamint a felelőtlen költekezés és a munkanélküliség növekedése miatt sebezhető az ország - fűzte hozzá.

A KDNP-s Hargitai János a költségvetési politika felelőtlenségét kárhoztatta, és jelezte, hogy most már a forinthitelesek is bajban vannak.

Az MDF elnöke, Dávid Ibolya szerint az MSZP-nek, a Fidesznek és a SZDSZ-nek bocsánatot kellene kérnie a keddi egyeztetésen, mert a 2006-os kampányban elhitették az emberekkel, hogy "van itt pénz", miközben mindenki tudta, hogy megszorító csomag előtt állunk.

Az SZDSZ-es Horn Gábor nem zárkózik el a bocsánatkérésétől, bár nem hisz abban, hogy az megoldaná a válságot. A liberális politikus óvott a "fűnyíró elvű lépésektől".

Az MSZP-s Kovács Tibor azt hozta fel a kormány mentségére, hogy a pénzügyi válság méretei nem voltak előreláthatóak. Szerinte a kabinet jó intézkedéseket hozott, az unióban pedig erősödik az összefogás gondolata.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×