Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Adókérdésekről egyeztetnek a pártok

A hitelválság miatt újabb egyeztetés lesz; most az MDF és az SZDSZ kezdeményezte a találkozót, amelyre ezúttal csak a parlamenti pártokat hívták meg. A két párt képviselői reggel 8-tól a Parlamentben az adókérdésekről és a költségvetési plafontörvényről tárgyalnak.

Az ötpárti tárgyalást kezdeményező egyik párt, az SZDSZ szerint a szombaton megtartott nemzeti csúcstalálkozónak szimbolikus jelentősége volt.

Kóka János frakcióvezető kifejtette: megkezdődött a párbeszéd a pártok között, de a rendezvény önmagában nem nyugtatta meg a piacokat.

Az SZDSZ és az MDF frakcióvezetői szerint ők fontos javaslatokat fogalmaztak meg a kiadások csökkentésére, amelyeket kiindulási alapnak tekintenek a jövőbeli egyeztetéseken. Ugyanilyen hasznosnak tartják egyebek mellett a Fidesz költségvetési tanácsra, és az MSZP közpénzügyi törvényre vonatkozó kezdeményezéseit is.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta, hogy az ország érdekében nem szabad ezeket javaslatokat veszni hagyni, azokról tárgyalni kell.

 Az ötpárti találkozóra az MSZP, a Fidesz, és a KDNP is elfogadta a meghívást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×