Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A budapestiek karácsonyi ajándéka

Karácsony előtt megindul a villamosforgalom, májustól pedig az autók is járhatnak a felújított Szabadság hídon; a Margit híd teljes rekonstrukciója a jövő év elején indul - közölte Demszky Gábor főpolgármester.

Mint elmondta, 2007-ben az ország beruházásainak 45 százaléka a fővárosban valósult meg, összesen 1.544 milliárd forint értékben.

Magyarország bruttó hazai termékének 37 százalékát Budapesten állították elő 2006-ban, további 10 százalékát pedig a főváros vonzáskörzetében - közölte a főpolgármester.

Demszky Gábor arról is beszélt, hogy ismét meghaladta az 1 millió 700 ezret Budapest lakosainak a száma. A természetes fogyás csökkenése és a betelepülők nagy száma miatt a főváros lakossága évről évre növekszik, "6 ezer fővel, egy nagyközségnyi emberrel vagyunk többen, mint a ciklus elején" - mondta el a főpolgármester.

A főpolgármester szólt arról is, hogy meghosszabbítják az 1-es és a 3-as villamos vonalát. Mint elmondta, a Szabadság híd 5,5 milliárd forintból újul meg, karácsony előtt a villamosforgalom elindul, májusban pedig az autósok is birtokba vehetik a hidat. Ez a különbség abból adódik, hogy a híd pesti oldalán további fejlesztések várhatóak.

A jövő év elején indul a Margit híd teljes felújítása, a villamosok és a BKV-buszok, valamint a gyalogosok a munkálatok ideje alatt is közlekedhetnek a hídon. A teljes felújítás több mint 12 milliárd forintba kerül.

A Népliget 1,5 milliárd forintos rekonstrukciós programjáról az év végén várható döntés - közölte a főpolgármester. Az Uzsoki utcai kórház és a Szent Imre Kórház II. ütemének rekonstrukciói összesen mintegy 6 milliárd forintba kerülnek és a tervek szerint 2010-ben fejeződnek be. A városligeti műjégpálya 4,7 milliárd forintos rekonstrukciója szintén folytatódik, "a műszaki tartalom átdolgozása után".

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×