Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több bicikliút, kevesebb autó Budapest Szívében

A Budapest Szíve programmal csökkenne az autós forgalom az V. kerületi Kossuth Lajos utcában - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Budapest főépítésze. Beleznay Éva hozzátette: a következő években felgyorsul a fővárosi kerékpárutak fejlesztése és bővítése.

Nem indokolt és nem is célszerű elzárni az autós forgalom elől az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig tartó fő közlekedőfolyosót, ám a mostaninál kevesebb járművet kellene átengedni rajta. Ennek érdekében a Március 15. téren átszerveznék a forgalmat: a három sávból egy a rakpartok felé tartana, a másik pedig a Rákóczi út felé, míg a buszsáv megmaradna - mondta az InfoRádiónak a budapesti főépítész.

Beleznay Éva közölte: az átszervezés része a Budapest Szíve programnak, amely visszaadná az érintett közterületek eredeti karakterét, és élettel töltené meg a Kossuth Lajos utcai és Rákóczi úti üzleteket. A beruházás megvalósítására közösen nyújtott be pályázatot a főváros és az V. kerületi önkormányzat az Európai Unióhoz - jegyezte meg.

A budapesti főépítész szerint a környék lepusztulásához, az ottani üzletek bezárásához hozzájárult, hogy sokan inkább plázákban vásárolnak, ahogyan az is, hogy hatalmas ott forgalom, ami ellehetetlenítette a környékbeli területek életét.

A következő néhány évben felgyorsul a fővárosi kerékpárutak fejlesztése mind a belvárosban, mind a külső területeken - mondta Beleznay Éva, megjegyezve: ma a főváros minden egyes, induló útfelújítási programjához kikéri a Magyar Kerékpáros Szövetség véleményét.

A budapesti főépítész elismerte: nagyon nehéz ma kerékpárral közlekedni Budapesten - mondta a főépítész, hiszen rövidek, és gyakran nem kapcsolódnak egymáshoz a bicikliutak.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×