Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Stumpf: Dávid Ibolya bejelentkezett egy válságkormány vezetőjének

Válságtervekkel csak akkor lehet kiutat találni a jelenlegi helyzetből, ha a kormány átadja a helyét egy olyan csoportnak, amely többséget tudhat maga mögött - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint az MDF elnöke a nemzeti csúcson ismertetett radikális programjával bejelentkezett egy válságkormány vezetőjének.

A politológus úgy fogalmazott: "kicsit az volt az érzésem, hogy összecsődítették a fő- és a köznemességet Rákos mezejére, hogy hitet tegyenek Magyarország megmentése mellett, legalábbis a miniszterelnök szándéka ez volt".

Stumpf István szerint van abban egy kis politikai ravaszság, hogy a kormányzati cselekvés fő irányait megmutató költségvetést a kormány szombaton nyújtotta be, de ez ismeretlen maradt a nemzeti csúcs résztvevői számára.

A Századvég Alapítvány elnöke kifejtette: a problémát az jelenti, hogy egy eladósított országra tört rá a válság, a "spekulációs tőke fenevadai" pedig nem hezitálnak, nekitámadnak egy ilyen elgyengült államnak. A kormányzattal szemben a gyors pénzügyi reakció igénye fogalmazódik meg, de azt nem egy ilyen fórumon lehet elősegíteni - tette hozzá.

Az Orbán-kormány kancelláriaminisztere elmondta: kiderült, hogy stratégiai különbség van a megközelítésekben. A szocialisták hagyományos módon reagálnak a krízisre, elsősorban a költségek csökkentésével. A Fidesz elnöke azonban éppen a korábbi válságkezelési tapasztalatok alapján óvott attól, hogy a megszorítások pont azokat tegyék tönkre, akik a válságból való kitörés garanciáit jelentik, a családokat és a vállalkozásokat - jegyezte meg az elemző.

A meglepetést Dávid Ibolya szereplése okozta, aki valószínűleg úgy gondolta az MDF-et övező morális válságból való kimenekülést, hogy felrajzol egy nagyon radikális megszorító csomagot, tulajdonképpen egy egyéves válságkormány-programot - fogalmazott Stumpf István.

A politológus szerint Dávid Ibolya bejelentkezett a válságkormány miniszterelnökének. Ez arra utal, hogy ha a szocialisták elfogadnák Dávid Ibolya javaslatait, akkor erre az egy évre a két párt egyfajta válságkoalíciót alkothat - fűzte hozzá.

A Századvég Alapítvány elnöke úgy véli: van realitása a terv főbb elemeinek megvalósulásának, ha a politikai elit magán kezdi a megszorítást, valamint Gyurcsány Ferenc távozik, és átadja a stafétabotot annak, aki mögé stabil parlamenti többség állítható.

Világos, hogy a mostani kisebbségi kormány már a költségvetés elfogadásával is komoly terhet vesz magára, kicsi az esély arra, hogy érdemben foglalkozni tudjon a válság jövőbeni következményeivel - értékelt az elemző.

Ezért mondják többen azt, hogy legkésőbb a júniusi európai parlamenti választásokon érdemes lenne új felhatalmazást kérni, és aztán neki lehetne állni az addigra kidolgozható társadalmi-gazdasági megállapodás megvalósításának.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×