Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Semjén: "A válságtól és a kormánytól is meg kell védeni az embereket."

Az MDF egyebek mellett a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek befagyasztásával kezelné a válságot, míg az SZDSZ ismét a költségvetési kiadások csökkentését javasolta az Akadémia épületében zajló nemzeti csúcson. A KDNP összefogást sürgetett a kormány tervbe vett megszorításaival szemben.

A kereszténydemokrata pártelnök kijelentette: össze kell fogni az értelmetlen megszorítások ellen, az adócsökkentés érdekében.

Nem fogjuk hagyni, hogy a kormány a bérből és fizetésből élőkkel, a családokkal és az idős emberekkel fizettesse meg a saját alkalmatlanságának árát - hangsúlyozta Semjén Zsolt. Hozzátette: nincs olyan ország, amely ilyenkor csak megszorításokban gondolkodna.

A politikus úgy fogalmazott: nemcsak a válságtól, hanem a kisebbségi kormánytól is meg kell védeni az embereket.

Semjén Zsolt elmondta: a szocialisták alkalmatlan gazdaságpolitikája nélkül ma már euróval fizethetnénk, így Magyarország nem lenne ilyen kiszolgáltatott a válsággal szemben.

Hárompontos javaslat

Az SZDSZ elnöke három pontban foglalta össze a nemzeti csúcsértekezleten a liberálisok javaslatát, amely szerint csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat, be kell vezetni a költségvetési plafont és meg kell reformálni az adórendszert.

Fodor Gábor szerint már idén elengedhetetlen a költségvetési kiadások csökkentése, a hiány 3 százalékhoz való közelítése.

Hangsúlyozta: pártja nem hajlandó lemondani az adóreformról, mert az az ország érdekét szolgálja.

Befagyasztana a fórum

Az MDF egyéves válságkezelési programot javasol, melynek részeként 2009-ben egy évre felfüggesztenék a 13. havi nyugdíj kifizetését, 2008-as szinten tartanák a közalkalmazotti és köztisztviselői béreket, a nyugdíjakat, a közszférában eltörölnék az idei jutalmakat, bónuszokat, felfüggesztenék a vállalkozásoknak adott vissza nem térítendő támogatásokat, a családi pótlékot pedig az egy főre jutó jövedelemhez kötnék.

A párt elnöke a politikai bizalom visszaszerzése érdekében azt javasolja, hogy 2008. november 1-től minden parlamenti képviselő, miniszter, államtitkár, illetve a miniszterelnök, és a köztársasági elnök a havi fizetésének felét magyar részvények vásárlására költse, így minden politikus saját zsebén keresztül is érdekelt lesz a válságkezelésben.

További MDF-es kezdeményezés, hogy az Országgyűlés alkossa meg az új pártfinanszírozási törvényt, hogy radikálisan csökkenjen "az évi legalább 200 milliárd forintos összeg", amely a korrupció miatt folyik el.

Dávid Ibolya hozzátette: 2010. január 1-jétől be kell vezetni az adóreformot, az egykulcsos adót, amit egyszeri adóamnesztia egészítene ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×