Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

MÁV: módosított menetrend október 17. és 25. között

Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok október 17-én és 18-án, illetve október 22-25. között, a közelgő nemzeti ünnep és egy munkanap áthelyezése miatt. Az esztergomi vonalon több apróbb változtatás is életbe lép.

Október 23-án a nemzeti ünnep miatt módosított menetrend szerint közlekednek majd a vonatok, és mivel a munkanapok rendje is változik, már az október 17-19-i hétvégét is érintik a változások - mondta el az InfoRádiónak Balogh Fazekas Anita, a MÁV Start szóvívője.

Október 17-én, pénteken a munkanapokon szokásos menetrend lesz érvényben, október 18-án, szombaton pedig a pénteki munkanap menetrendje szerint közlekednek majd a vonatok. Ez alól csak az esztergomi vasútvonal kivétel, ahol az északi összekötő vasúti híd felújítása miatt október 18-án a szombati, vágányzáras menetrendnek megfelelően futnak a szerelvények.

Azaz Esztergomból a Margit híd budai hídfőéig közlekednek a személyszállító vonatok, Óbuda és a Nyugati pályaudvar közt szünetel a vonatközlekedés.

Ugyancsak ezen a vonalon, forgalmi okok miatt a 6 óra 5 perckor, Esztergomból induló vonat csak Kaszásdűlőig közlekedik. Az eredetileg pedig 7 óra 26 perckor, a Margit híd budai hídfőjétől induló vonat Kaszásdűlőről indul majd, mégpedig 7 óra 36 perckor. Ezeket a vonatokat Kaszásdűlő és a Margit híd közt a HÉV-ek pótolják, amelyeken érvényesek lesznek a kieső szakaszra szóló vasúti menetjegyek is.

Október 22-én, szerdán a pénteki munkanap szerinti, október 23-24-25-én, csütörtöktől szombatig pedig az ünnepi menetrend lesz érvényben. Ezalatt is figyelemmel kísérik a vasúti forgalmat, a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító vonalakon megerősítve közlekednek majd a személyszállító vonatok.

A sorbanállás elkerülése érdekében érdemes előre lefoglalni és megváltani a menet- és helyjegyeket, a menetrendről pedig a telefonos ügyfélszolgálatán, a MÁV Direkt vonalon is tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.

Hanganyag: Ludán Kinga

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×