Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bizonytalan a jövő évi egészségügyi büdzsé

Újra kell tervezni a jövő évi egészségügyi költségvetést is - jelentette ki az egészségügyi miniszter egy szakmai konferencián. Székely Tamás hangsúlyozta: korábbi megbeszéléseiken a pénzügyi tárca vezetője annyit ígért, hogy jövőre kedvezményezett lesz az ágazat.

A politikus az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének rendezvényén, Balatonfüreden elmondta: valószínűleg elmarad a 2009-re tervezett járulékcsökkentés, így nem kell bevételkieséssel számolnia az egészségügynek.

Szólt arról is, hogy legalább négy jogszabályt kellene még idén módosítani ahhoz, hogy teljesüljön a kormány Biztonság és partnerség elnevezésű programja. Közölte: tervezik egyebek mellett az irányított betegellátási rendszer megszüntetését, az egészségügyi felsőfokú szakirányú képzés rendjének megváltoztatását, és az orvostechnikai eszközök, illetve minőségi rendszerük szabályainak megalkotását.

Közben Nagy Kálmán, a KDNP parlamenti képviselője úgy nyilatkozott: az egészségügyi kassza tavalyi 27,4 milliárd forintos maradványát kellene visszaforgatni a kórházak finanszírozására.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség az InfoRádiónak nyilatkozva hangsúlyozta: a jelenlegi kórházi szerkezetben, ilyen finanszírozás mellett az egészségügyi intézmények nem bírnak ki több megszorítást.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×