Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hack: A nemzeti csúcs PR-gesztus a népnek

A miniszterelnök által sebtében összehívott nemzeti csúcstalálkozó tagjai senkit sem képviselnek és semmilyen döntést nem hozhatnak; ez a tanácskozás egy lélektani erővel bíró pr-gesztus a népnek. Annak viszont jó - mondta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász.

A miniszterelnök által szombatra összehívott nemzeti csúcstalálkozó Hack Péter volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő szerint jogilag értelmezhetetlen. Mint mondta, a kormányfő önkényesen válogatta össze a meghívottakat, akikről nem lehet tudni, pontosan kiket képviselnek, kiknek a nevében szólalnak fel. A parlamenti bizottságok elnökei például lehetnek kormánypártiak vagy ellenzékiek, de az biztos, a mögöttük álló testület felhatalmazása nélkül csak személyes véleményüknek adhatnak hangot.

Gyurcsány Ferenc kormányfő a többi mellett a jelenlegi és korábbi közjogi méltóságokat, a frakciók, az országgyűlési bizottsági vezetőit, az önkormányzati szövetségeket, a szakszervezeteket, a munkaadók képviselőit és más szakértőket hívott meg a szombati rendezvényre, Sólyom László köztársasági elnök, valamint elődje, Mádl Ferenc azonban már jelezte, nem kívánnak részt venni az ülésen.

A 40-50 fős testülettől azt várja a kormányfő, hogy lehetőség szerint pár hónap alatt jusson el egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának megalkotásáig, és olyan konkrét kérdésekre is választ adjon, mint az euró bevezetésének céldátuma.

Az alkotmányjogász ennek kapcsán közölte: nem lenne szerencsés, ha a csúcs a parlament vagy a kormány helyettesítőjévé válna, és nem is hozhat olyan döntést, amellyel ezeket a testületeket bármire is kötelezné.

Hack Péter ugyanakkor már problémákat is lát a csúcs működésében. Nem egyértelmű például az, hogy vita esetén kinek a szava lesz döntő, vitára pedig számítani kell, hiszen a heterogén testület tagjainak állásfoglalása minden bizonnyal nem lesz egységes, sőt várhatóan a konszenzus kialakítása is problémákba ütközik majd.

Annál is inkább - mondta az alkotmányjogász -, mert a résztvevőknek nem állnak rendelkezésükre azok a háttértanulmányok, amelyekből tájékozódhatnának, ezért szerinte mindenki az ösztönei alapján, és nem a tényismeretek alapján foglal majd állást.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×