Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem dolgozik a Bamco, áll a 4-es metró építése

Leállt a munkával hétfő reggel a Bamco konzorcium, így nem dolgozik a Szent Gellért téri metróállomás, az Etele téri pajzsindító akna és néhány szellőző-alagút megépítésén - tájékoztatott a DBR Metró Projekt Igazgatóság. A Bamco a döntőbizottság határozatára hivatkozva azt közölte, hogy mintegy 13 millió eurót (plusz áfa) vár az építtetőtől.

A DBR közleménye szerint a külföldi alvállalkozó egy elszámolási vita miatt állította le a munkálatokat, úgy, hogy még "kárenyhítési kötelezettségének sem tett eleget, azaz más kivitelezők előrehaladását is akadályozza".

Egyelőre nem tudni, hogy mikor veszi fel újra az alvállalkozó a munkát, a tárgyalások folynak - tette hozzá az igazgatóság. A Bamco leállása a teljes projektet nem veszélyezteti, más alvállalkozók tovább dolgoznak a 4-es metró többi állomásán, és a Gellért téri megállón is folyik a munka, hisz annak néhány elemét mások építik.

A DBR álláspontja szerint a túlreagált lépésért, az ebből következő esetleges szerződésszegésért és az okozott károkért a teljes anyagi és jogi felelősséget a konzorciumnak kell vállalnia.

A francia, német, osztrák és magyar tagokból álló Bamco konzorcium az elmúlt másfél évben mintegy 150 többletköltség-követelést nyújtott be, 37 milliárd forintot kérve, míg az összes többi, csaknem 20 kivitelező együttesen is csak ennek töredékét. A beruházó megvizsgálta ezeket a követeléseket, amelyek közül mintegy 25 bizonyult jogos igénynek, összesen 1,6 milliárd forint értékben, ennek a kifizetése folyamatban van - olvasható a DBR közleményében.

A konzorcium hétfőn azt közölte az MTI-vel: a döntőbizottság június 25-én arra utasította a BKV-t, hogy a Bamco részére azonnal fizessen ki összességében mintegy 13 millió euró plusz áfa összeget.

Mint írták, a szerződés különleges feltételeivel ellentétben a BKV és Bamco között fennálló szerződést adminisztráló Eurometro elutasította a döntőbizottság által odaítélt összegek fizetésének leigazolását, ezzel a Bamco-nak jelentős kárt okozott. A konzorcium erre hivatkozva függesztette fel a munkát.

Klados Gusztáv, a DBR projektmenedzsere a múlt héten egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ha a Bamco nem folytatja a Szent Gellért téri állomás építését, az kihathat az egész metróberuházásra, viszont a két fúrópajzs leállítása nem okoz ilyen problémát, vagyis a határidőket egyelőre nem módosítja.

Hozzátette: sok problémát okoz, hogy a külföldi cég nehezen alkalmazza a magyar jogrendet, ami eltér az angolszász jogrendszertől. Amennyiben nem sikerül megegyezni, bírósághoz fordulnak - közölte.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×