Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány: A szociális rendszert is át kell alakítani

Sokkterápia helyett mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ígért a miniszterelnök a budapesti Politikai és vállalati vezetői fórumon.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a versenyképesség sok elemből tevődik össze, nemcsak a gazdaságról szól, hanem a társadalmi versenyképességről, az ország kultúrájáról, lakóinak habitusáról is.

A kormányfő hozzátette: a kormányzati lépéseknek a társadalom más területeire is ki kell terjedniük, így az oktatásra és a szociális rendszer átalakítására is.

A fórumon Varga Mihály, a Fidesz alelnöke úgy vélte: elsősorban a hitelességet kell visszaszerezni a versenyképesség javítása érdekében. Emellett szükségesnek nevezte a többi között a fiskális konszolidációt, a közterhek csökkentését és egy második Széchenyi-terv bevezetését.

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy az állami túlterjeszkedés megakadályozását szolgáló törvényjavaslatot nyújtanak be a parlament elé, és ennek elfogadásához széles körű támogatást akarnak szerezni.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta: a rendszerváltás óta tartó populizmus befejezésére és a korrupció visszaszorítására van szükség; véleménye szerint ez a két tényező akadályozza leginkább a versenyképességet.

Bagdy Gábor, a KDNP képviselője úgy vélte: olyan programra van szükség, amely a társadalmi igazságosságot, a méltányos közteherviselést, a hosszú távú egyensúlyt és a kiszámíthatóságot helyezi előtérbe.

A Politikai és vállalati vezetői fórumot az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Joint Venture Szövetség, valamint a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara harmadszor szervezte meg.

Az állami újraeloszás mértékének visszafogását szorgalmazó véleményekre Veres János pénzügyminiszter azt mondta: az elmúlt pár évben jelentősen csökkentek az állami kiadások.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×