Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Cáfolhatatlan bizonyítékok" a megfigyelési ügyben

Több magas beosztású pénzügyminisztériumi tisztviselő, köztük Keller László államtitkár is célszemélyként szerepelt a megfigyelési ügyben - írja a Népszabadság. Lapszemle.

A Népszabadság értesülései szerint több magas beosztású pénzügyminisztériumi tisztviselő, köztük Keller László államtitkár is célszemélyként szerepelt az UD Vagyonvédelmi Zrt. nevével fémjelzett megfigyelési ügyben. A lap összegzi, hogy hivatalosan meg nem erősített információk szerint eddig Dávid Ibolyáról, Laborc Sándorról, az NBH főigazgatójáról, és Bajnai Gordonról is valószínűsíthető, hogy megfigyelés alá vonták, környezettanulmányt készítettek róla. A miniszter nyilván potenciális kormányfőjelöltként került látókörbe. A Népszabadság úgy értesült, az UD Zrt. telephelyein és vezetőinél tartott házkutatáson számos olyan - a hatóságok szerint cáfolhatatlan - bizonyítékot foglaltak le, amelyekből az UD célszemélyei azonosíthatóak. A nyilvántartásból állítólag az is kiderül, hogy kiket követtek, s kik voltak azok, akiket "elektronikai úton" tartottak megfigyelés alatt. A lap információi szerint "a hatóságok látókörébe került" valaki, aki kiadott egy - az egyik hivatalos szerv által összeállított - telefonos híváslistát az UD Zrt-nek.

A Magyar Nemzet cikke szerint a Kossuth téri mélygarázs építője hatmilliárd forintot használhat fel közbeszerzés nélkül, miután a tendereztetés alól nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felmentést adott az Országgyűlés szakbizottsága. Az erről döntő ülésen a főpolgármester-helyettes képviselőjének oldalán megjelent az egyik lehetséges beruházó is. A kereszténydemokrata Simicskó István szerint a beruházást a korrupció gyanúja lengi körül, és felesleges is.

Gyönge próbálkozások vannak, de még nem tudott kitörni a recessziós időszakból a magyar építőipar - írja a Napi Gazdaság. Ágazati szereplők szerinte ezen a helyzeten nem sokat segít a kormány adócsomagja sem. A napilap elemzéséből kiderül, a szektort kevésbé sújtja az adók átalakítása, az effektív adókulcsuk eddig sem sokkal maradt a nominális 16 százalék alatt. Viszont jól jönnek ki a járulékváltozásokból - még az eho bevezetése a természetbeni juttatásokra sem tud nagyon rontani a képen.

A Világgazdaság arról ír, hogy csökkenhet jövőre a turisztikai szolgáltatók árbevétele azon kormányzati szándék miatt, amely szerint 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás terhelné a belföldi vendégforgalom mozgatórugójának tekinthető üdülési csekket. Az előterjesztés pénteken kerül a parlament elé. Tavaly már a belföldi vendégforgalom ellenértékének a negyedét üdülési csekkekkel fizették ki idehaza - derül ki a lap számításaiból. A turisztikai szakemberek úgy vélik, hogy az ehóval terhelt csekknél a munkáltatók nem nyelik majd le az adóköteles összeget, hanem arányosan ugyanennyivel kisebb értékben adnak utalványt a dolgozóiknak. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szerint az idei csekkforgalom elérheti a 40 milliárd forintot.

Bár a Martinsa Fadesa sokáig tagadta, hogy csődvédelmi eljárása bármilyen hatással lenne a magyarországi leányvállalatának működésére, sokan kétkedve fogadták, s úgy tűnik, a kétkedőknek lett igazuk - számol be a portfolio.hu. A Fadesa kiárusítja a magyar mellett szinte az összes kelet-európai projektjét, és kivonul a piacról. A listán hotelek, irodák, lakások és földterületek, gyakorlatilag minden szerepel.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×