Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
315.1
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Bárándy szerint Gyurcsánynak le kell mondania

A Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere szerint Gyurcsány Ferenc körül elfogyott a levegő, ezért távoznia kell a miniszterelnöki székből. Bárándy Péter ügyvéd az InfoRádiónak azt mondta: kívülről úgy látszik, hogy a jelenlegi kabinetnek még programja sincs.

Van kiút ebből a politikai helyzetből is, de az igaz, hogy rossz útra tévedtünk - mondta az InfoRádiónak a korábbi igazságügy-miniszter.

Bárándy Péter kifejtette: a politikai osztály nem nagyon működik, ugyanis a hatalmon lévő párt és a kormány csökkent vehemenciával kormányoz, míg az ellenzék tehetné ugyan, hogy nyugodtan és higgadtan kritizál, de nem ezt teszi.

Az ügyvéd kiemelte: nem lát felismerhető, követhető, kidolgozott programot a kormány részéről. Lehet, hogy valahol rejtetten van végrehajtható és koncepciózus programja a kabinetnek, de ez nem látszik - hangsúlyozta a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere.

Elfogyott a levegő Gyurcsány Ferenc kormányfő körül, ezért le kellene vonnia a konzekvenciákat, és távoznia kell a miniszterelnöki székből - mondta Bárándy Péter.

A volt tárcavezető szerint a kormányfőcsere és előre hozott választás is hozhat megoldást. Bárándy Péter ugyanis nem tudja elképzelni, hogy a kormány a jelenlegi pozíciók megtartásával ki tudna lábalni a jelenlegi pangó, vergődő pozícióból.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×