Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Nem jól működik az önkormányzati támogatási rendszer"

A kistelepülések, községek nagy része rendkívül nehezen tartja fenn magát. Saját bevételük alig van, az állami támogatás pedig igen csekély. Nem jól működik az önkormányzati támogatási rendszer - véli a 400 fős Fulókércs polgármestere. Zoltai László szerint a jelenlegi szabályozás nem a spórolásra, hanem a túlköltéskor megpályázható rendkívüli támogatás elnyerésére ösztönzi az önkormányzatokat.

Nemhogy a néhány száz, de még a néhány ezer lelket számláló települések is nagyon nehezen gazdálkodják ki intézményeik fenntartását. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kistelepülések nagy része vagy éppen, hogy megél vagy veszteségei miatt külön támogatásra szorul.

Fulókércs négyszáz lelket számlál, az önkormányzat éves költségvetése 110 millió forint, a munkanélküliség magas aránya miatt ebből évi 36 millió forint megy el segélyre - összegzi a helyzetet Zoltai László polgármester. Hozzáteszi: saját bevételük alig van, ennek ellenére nincsen tartozásuk.

A polgármester szerint rossz az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatási rendszere.

A Csongrád megyei Csanytelek jóval nagyobb település, 3000-en lakják, és ez hazánk leghosszabb, 7 kilométeres faluja. Az önkormányzat évente 272 millió forintból gazdálkodik - számol róla Forgó Henrik polgármester.

A falunak szintén alig van saját bevétele, adókból és bérleti díjakból befolyik némi pénz, azonban alapvetően ők is az állami jövedelmekre támaszkodnak.

A dél-alföldi régió településeinek szinte mindegyikéről ez mondható el. Kistelepülések, kevés munkahely, minimális saját bevétel és egyre sokasodó hitelek, vagy növekvő támogatási igények.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×