Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lesz-e frakciófegyelem a széthúzó SZDSZ-ben?

Nem egységes az SZDSZ a párt jövőbeni politizálását illetően. Mindeközben Fodor Gábor pártelnök már a többi ellenzéki párttal is egyeztetne a szakértői kormányról.

A szakértői kormány felállításáról egyeztetne az SZDSZ elnöke az ellenzéki pártok vezetőivel. Fodor Gábor hétfőn küldte el erről szóló levelét az MDF, a Fidesz és a KDNP vezetőinek. Ebben azt írta: "A Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja szerint Gyurcsány Ferenc kísérlete, hogy a közbizalmat és a parlamenti többséget a cselekvési programmal helyreállítsa, kudarcot vallott. Felelősségünk ebben a helyzetben tehát, hogy olyan megoldást keressünk, amely a stabilitás és közbizalom visszaállítása mellett növekedési pályára állítja Magyarországot".

Nem osztják azonban ezt az álláspontot az SZDSZ prominens parlamenti képviselői. Eörsi Mátyás szombaton úgy vélekedett, hogy demokráciában nem létezik szakértői kormány. Szerinte a pártoknak az ország előtt álló kihívásokról kell tárgyalni. Hozzátette: azt kell megnézni, van-e olyan javaslat az asztalon, amelyhez többséget lehet szerezni a parlamentben.

A korábbi pártelnök-frakcióvezető is szkeptikus. Kuncze Gábor az egyik kereskedelmi rádióban úgy fogalmazott: "Nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk két párt, az MSZP és az SZDSZ talál valakit, aki mögé egy emberként felsorakozik".

Sajtóinformációk alapján múlt héten Kóka János sem osztotta teljes egészében a pártvezetés Gyurcsány Ferenc programjával, illetve magával a kormányhoz való hozzáállással összefüggő álláspontját. Rajta kívül Sándor Klárának, Világosi Gábornak és a párt főideológusának számító Magyar Bálintnak is más elképzelései vannak.

Háttérbeszélgetések során több szabad demokrata is jelezte, hogy a jelenlegi frakcióból a nagy öregeknek számító SZDSZ-es képviselők nem is akarnak indulni a következő országgyűlési választásokon, így elvileg akár különutasok is lehetnek a fontos szavazások során. Ezzel együtt Magyar Bálint múlt csütörtökön értésre adta: eddig az SZDSZ minden fontos kérdésben egységesen szavazott, nem látják okát, hogy ez a jövőben ne így legyen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×