Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány: az SZDSZ, de leginkább Fodor a hibás

Megkezdte kongresszusi kampányát a kormányfő: az előrehozott választást a Fidesz ötletének, az új kormány állításának lehetőségét pedig Fodor Gábor ultimátumának állítja be. Az MSZP saját útja Gyurcsány Ferenc szerint a Megegyezés programjának a támogatása. Arról is szól blogjában a miniszterelnök, hogy az MSZP és az SZDSZ természetes szövetségesek, és nem nézi jó szemmel, hogy a liberálisok megindultak egy olyan pozíció irányába, amely az MSZP és a Fidesz között helyezné el őket.

A rendkívüli MSZP-kongresszus bejelentésével párhuzamosan Gyurcsány Ferenc megadta személyes stratégiája alaphangját is. Blogjában arról értekezik, hogy az SZDSZ hibás döntést képvisel, amikor a szoros MSZP-szövetségesi pozíciót egyfajta középutasságra próbálja lecserélni.

A kormányfő szerint az 1990-es évek eleje óta az SZDSZ és az MSZP között stratégiai szövetség áll fenn. "Ez a szövetség ma veszélybe került, egyre több jel utal arra, hogy ezt az SZDSZ, illetve annak elnöke fel akarja mondani" - írja blogjában Gyurcsány Ferenc. Szerinte a szélsőséges és populista eszmék elutasítása ma is aktuális, és ez a két párt régi szövetségének fenntartása mellett szól.

A jelek szerint Gyurcsány Ferenc megpróbál éket verni Fodor Gábor és az SZDSZ közé, illetve azt a képet kívánja erősíteni a liberálisokban, hogy politikai jövőjük kizárólag a Fidesz-ellenesség és az MSZP-szövetség stratégiája mentén képzelhető el. Mint ezzel kapcsolatban blogjában írja: "Az SZDSZ elnöke saját pártja helyét a Fidesz és az MSZP közé, mintegy félúton határozza meg, ezzel feladni látszik a jobboldali radikalizmus és populizmus elleni közös küzdelem alapját".

Az MSZP számára ez nem egyszerű taktikai, hanem sokkal inkább stratégiai kihívást jelent - vonja le a következtetést az SZDSZ magatartásából Gyurcsány Ferenc. "Ha az SZDSZ álláspontja nem változik, akkor belátható időn belül átalakul a magyar politikai térkép" - állapítja meg. Ebben a helyzetben a kormányfő három lehetőséget lát az MSZP előtt: megy a Fidesz után, elfogadja Fodor Gábor ultimátumát, vagy támogatja a jelenlegi kormányt és a Megegyezés programját.

A kormányfő tehát megpróbálja azzal "összerántani" a szocialistákat, hogy az előrehozott választást kizárólagosan a Fidesz forgatókönyvével azonosítja, a jelenlegi kormány (kormányfő) lecserélését pedig Fodor Gábor ultimátumának elfogadásaként állítja be.

Ezen logika szerint az MSZP akkor járná a saját útját, ha "a jelenlegi kormányt támogatva megkísérel társadalmi és parlamenti többséget szerezni a Megegyezés programjához és végrehajtja azt".

Rendkívüli kongresszusra azért van szükség - írja a kormányfő -, mert a fenti fontos kérdésekben való döntés "nem csak a pártvezetés, még csak nem is az MSZP ügye. Ez az egész magyar baloldal és szociálliberális oldal ügye. A döntés hosszabb távra meghatározhatja az ország jövőjét és benne a baloldal, illetve a balliberális oldal jövőjét. Az alternatívák közül közösen kell döntenünk" - üzen blogjában Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×