Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Gyurcsány az MSZP-t és az SZDSZ-t is nyomás alá helyezte"

Politológusok szerint Gyurcsány Ferenc saját pártját és az SZDSZ-t is nyomás alá helyezte azzal, hogy szeptember 27-re rendkívüli MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezte. Több forgatókönyv is létezik, de nagyon nehéz megjósolni, mi következik.

Kiszelly Zoltán politológus úgy ítélte meg, hogy Gyurcsány Ferenc visszavette a kezdeményezést: dramatizálni szeretné a helyzetet, nyomás alá akarja helyezni a saját pártját és az SZDSZ-t is.

Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb célja az volt, hogy ne az SZDSZ alakítsa a játékszabályokat. Eddig a liberálisok helyezték őt nyomás alá, most ő teheti ugyanezt az egykori koalíciós partnerrel. A mostani döntéssel meghiúsult az SZDSZ azon az terve, hogy novemberig "packázik" az MSZP-vel - hangsúlyozta a szakember, aki szerint Gyurcsány Ferenc a lépéssel a saját pártjára is nyomást gyakorol: azt mutatja, hogy most még ő maga dönthet a saját sorsáról.

A költségvetés benyújtása, szeptember vége előtt tiszta viszonyokat akar teremteni a miniszterelnök, látni szeretné, hogy meglesz-e a többség a büdzsé megszavazásához - tette hozzá Kiszelly Zoltán politológus.

Juhász Attila, a Political Capital elemzője is azt hangsúlyozta, hogy még az adótörvényekről szóló szavazás kezdete előtt szeretné látni Gyurcsány Ferenc, van-e a támogatottsága a párton belül. Ha igen, akkor tovább fogja vinni a programját. Ha nincs meg a bizalom, akkor Gyurcsány Ferencnek nem érdemes megvárnia a parlamenti kudarcot - vélte az elemző.

Gyurcsány Ferenc nyilván azért hívta össze a kongresszust, mert bízik abban, hogy ott megerősítik pozíciójában. A kongresszuson a többségében a Gyurcsány Ferencet támogató helyi szervezetek nyomást gyakorolhatnak a pártvezetésre is. Ez azonban nem kockázatmentes vállalkozás - vélekedett Juhász Attila.

Forgatókönyvek

Kiszelly Zoltán szerint több forgatókönyvvel kell számolni.

Egyrészt szeptember 27-ig nemcsak abban kellene megegyezni, hogy maradjon-e Gyurcsány Ferenc a helyén, hanem abban is, hogy egy esetleges új, szakértő miniszterelnök milyen programot vigyen. Gyurcsány Ferenc azonban valószínűleg csak akkor állna fel önként a miniszterelnöki székből, ha biztosítani tudná későbbi visszatérését oda. Ha viszont az MSZP megerősíti Gyurcsány Ferencet pozíciójában, az SZDSZ-ben pedig Fodor Gábor erősödik meg, akkor ugyanaz a patthelyzet marad, mint most - fűzte hozzá.

Azzal a forgatókönyvvel is számolni kell, hogy az MSZP a parlament feloszlatása mellett dönt. Ez azt jelentené, hogy a kis pártok kiesnének, és kétpártrendszer alakulna ki Magyarországon - tette hozzá.

Juhász Attila szerint nagyon nehéz megjósolni, mi következhet, az utóbbi hetekben ugyanis úgy tűnik: azok a főbb politikai szereplők sem látják a következő lépésüket, akik elindítanak egy-egy folyamatot.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×