Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Minden, amit a szakértői kormányról tudni kell

Amióta kisebbségi kormánya van Magyarországnak, számos elemzőben, közgazdászban és politikusban merült fel az igény egy szakértői kormány felállására. De mi is az a szakértői kormány? És hogyan alakulhat meg egy ilyen kabinet? Az InfoRádió erről kérdezte Lövétei István alkotmányjogászt.

Nincs jogi akadálya egy szakértői kormány létrehozásának - mondta az InfoRádiónak Lövétei István alkotmányjogász, aki hangsúlyozta: a szakértői kormány nem alkotmányossági, hanem politikai fogalom.

Az alkotmányjogász eloszlatta azt a tévhitet, amely szerint egy szakértői kormány csupa szakemberből, míg a nem szakértői kabinet csupa nem szakértőből áll.

A metaforikus kifejezés arra utal, hogy az ilyen kabinet nem politikai, azaz nem úgy jön létre, ahogyan a parlamenti többség kormányt alakít. Ez utóbbi tagjai a választásokon győztes pártok soraiból kerülnek ki, míg a szakértői kormány tagjai egyik pártnak sem prominens képviselői.

Õk azért kapnak bizalmat a parlamenti erőktől, mert a pártok úgy látják: az általuk közösen kialakított programot ők tudják megvalósítani.

Jogszabály nem vonatkozik a szakértői kormányra, annak felállásához mindössze az kell, hogy a pártok képesek legyenek megegyezni egy programban, és találjanak olyan embereket, akik végrehajtják azt.

Ha ez megvan, a kormányalakítás az alkotmány szerint történhet. Praktikusan ez azt jelenti, hogy mivel van egy miniszterelnökünk, ő vagy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal távolítható el, vagyis csak akkor, ha mandátumának visszavonásával együtt a parlament egyben egy új kormányfőt is megválaszt, vagy úgy állítható a helyére más, ha maga mond le.

Ebben az esetben a köztársasági elnök tesz javaslatot az új kormányfő személyére, akit a parlament választ meg - mondta Lövétei István.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×