Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az SZDSZ és az MDF sem kér Gyurcsány programjából - honnan lesz többség?

Az SZDSZ elutasítja Gyurcsány Ferenc cselekvési programját - jelentette ki a párt elnöke az ügyvivői testület Rácalmáson tartott kétnapos ülését követően. Az MDF szintén azt közölte: összességében nem támogatható a koncepció.

Fodor Gábor közölte: pártja szerint a program nem az ország, hanem Gyurcsány Ferenc túlélését szolgálja.

A pártelnök ugyanakkor hozzátette: az SZDSZ nyugtázta, hogy a kormány benyújtott egy cselekvési programot, ami előrelépés ahhoz képest, hogy közel 120 napig semmit sem lehetett tudni a kisebbségi kabinet elképzeléseiről.

Fodor Gábor hangsúlyozta: a tervezetet nem tartják alkalmasnak arra, hogy az ország előtt álló problémákat megoldja.

Az egész cselekvési tervet áthatja az államközpontúság; a gazdaság és a polgárok szabadságának növelésével szemben az állami szerepvállalás mértékének növelése elfogadhatatlan a liberálisok számára - tette hozzá az SZDSZ elnöke.

A miniszterelnök adóreformmal kapcsolatos elképzelése, jelentős pénzek átcsoportosítása a gazdaság fehérítésével Fodor Gábor szerint "teljes egészében megalapozatlan".

Az ügyvivői testület állásfoglalását részletezve kifogásként említette a költségvetés kiadási oldalának érintetlenül hagyását, a segélyezés átalakítási elképzelését, mint kizárólagos kiadási tétel csökkentését. Hiányolta a testület a programból a környezettudatosságot, de a kirekesztés elleni küzdelem megemlítését, a magyarországi romák helyzetének megoldási javaslatát is.

A tartalmi kifogások mellett felmerültek hitelességi problémák is a pártelnök szerint, merta program három évre szól, miközben a kormány normál esetben másfél évig van hivatalában.

Részelemeket - mint az oktatáspolitika, vagy egyes adófajták eltörlése, illetve a költségvetési egyensúly szigorú megtartására törekvést - helyeselhető elemként említett meg Fodor Gábor.

A költségvetés parlamenti megszavazására vonatkozó kérdésre Fodor Gábor kitérő választ adott, arra hivatkozva, hogy a büdzsét ezután fogja a parlament elé terjeszteni a miniszterelnök.

Katona Kálmán, az MDF választámyának elnöke az InfoRádióban azt mondta: pártja számára összességében nem támogatható Gyurcsány Ferenc koncepciója.

Biztos volt benne

A kormányfő szerdán megjelent, többéves programjában összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentésre tett javaslatot. A tervek szerint már jövőre eltörölnék a 4 százalékos vállalati különadót, ezzel egyidőben azonban a jelenlegi 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.

A személyi jövedelemadót úgy csökkentenék, hogy a jelenlegi 1,7 millió forint helyett 2 millió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, a 36 százalékos kulcs csak az a fölötti részre lenne érvényes.

Gyurcsány Ferenc csütörtökön azt nyilatkozta: biztos benne, hogy meglesz a parlamenti többség az adóprogram és a költségvetés elfogadásához.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×