Infostart.hu
eur:
364
usd:
319.93
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A bocsánatkérés ideje - a nap legfontosabb hírei

A kormány után az államfő is bocsánatot kért, amiért 1968-ban magyar katonák is részt vettek a prágai forradalom elfojtásában; folytatódik az ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról; Pekingben a bronzéremért játszhat a magyar női kézilabda-válogatott.

Bocsánat, bocsánat

Bocsánatot kért Magyarország nevében a köztársasági elnök az egykori Csehszlovákia népeitől, amiért 1968-ban magyar katonák is részt vettek a prágai forradalom elfojtásában. Sólyom László Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt tartott megemlékezésen úgy fogalmazott: Magyarország 40 évvel ezelőtt egy szabadság-kezdeményezés eltiprója volt. Hangsúlyozta: a bocsánatkérés nem hiábavaló, hiszen a sérelmek nemzedékeken keresztül öröklődnek. Korábban a kormány nevében Hiller István oktatási és kulturális miniszter fejezte ki sajnálkozását a 40 évvel ezelőtti eseményekben való magyar részvétel miatt. Csehszlovákia 1968-as megszállásának évfordulóján közösen emlékeztek Csehország és Szlovákia vezető politikusai. Robert Fico szlovák és Mirek Topolánek cseh kormányfő Prágában, a két ország államfői, Ivan Gasparovic és Václav Klaus pedig Pozsonyban hajtott fejet az áldozatok emléke előtt.

Tárgyalások előtt

A miniszterek szerdától ismertethetik a kormány adótörvényekkel kapcsolatos álláspontját az érdekvédelmi szervezetekkel. Daróczi Dávid kormányszóvivő korábban arról számolt be, hogy a kabinet nyár eleje óta egyeztet szakértőkkel az adójavaslatokról, amelyeket szeptemberben kell benyújtani a parlamentnek. A Fidesz helyettes szóvivője a tájékoztató után azt mondta: az emberek és a gazdaság szereplői továbbra sem látják, milyen elképzelései vannak a kisebbségi kormánynak az adó- és járulékrendszer átalakításáról. Cser-Palkovics András hozzátette: félő, hogy a kormány titokban újabb adóemelést készít elő.

Egyeztetnek

Folytatódik az ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról - mondta az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin azután beszélt erről, hogy találkozott a parlamenti pártok képviselőivel. A házelnök közölte: felkérte a frakcióvezetőket arra, hogy jelöljék ki a kérdéssel foglalkozó politikust, ő pedig a parlament egyik alelnökét fogja felkérni az egyeztetések koordinálására. Hozzátette: már elkészült a spontán gyülekezés szabályait és a bejelentések időpontjával összefüggő rendelkezéseket tartalmazó kormányjavaslat; a parlamenti pártok képviselőivel a következő politikai egyeztetés október végén lesz.Megkülönböztetés

Hátrányos megkülönböztetésnek tartja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, ha a Vám- és Pénzügyőrség csak a Szlovákiában regisztrált autók üzembentartóit vizsgálja, a Magyarországon más külföldi rendszámmal használt járművek esetében pedig nem végez ellenőrzést. Szabó Máté ismét úgy fogalmazott: a szlovák és egyéb külföldi rendszámok megjelenése tünet, de a kiváltó körülményeken korábbi ajánlása nyomán se enyhítettek az illetékesek. Az ombudsman szerint a magyar tulajdonosok, üzemben tartók a kevesebb adminisztráció és a kisebb költségek miatt regisztráltatják járművüket külföldön.

Demonstrálnak

A tervezett kettő helyett három feldolgozóüzemnél demonstrálnak hétfőtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermelők. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója közölte: a korábban bejelentett vásárosnaményi és nyírmadai átvevőhely mellett egy kisvárda-anarcsi telepet is blokád alá vonnak. Budai Gyula azt mondta: azért döntöttek így, mert információik szerint a vásárosnaményi üzem tulajdonosa az oda szánt almát is a kisvárda-anarcsi telepen akarja átvenni. A szabolcsi almatermesztők azt szeretnék elérni tiltakozó akciójukkal, hogy az ipari alma kilójáért a feldolgozók - az ajánlott 15-20 helyett - legalább 30 forintos nettó árat fizessenek.

Gyász

Spanyolországban a 153 halálos áldozatot követelő szerdai madridi repülőgép-szerencsétlenség 19 túlélője közül négynek továbbra is válságos az állapota. A spanyol fejlesztési miniszter közölte: az áldozatok többségét még nem tudták azonosítani. A spanyol Spanair és a német Lufthansa közös járata szerdán 172 utassal a fedélzetén, felszállás közben zuhant vissza a földre, miután kigyulladt a bal oldali hajtóműve.

Tömegmészárlás?

A dalai láma tudomása szerint Tibet keleti részén tüntetők közé lőttek kínai katonák, és több embert megöltek. A kéthetes franciaországi látogatáson tartózkodó vallási vezető a párizsi Le Monde-nak azt mondta: az áldozatok számáról még nincsenek pontos információi. Peking korábban azzal vádolta a dalai lámát, hogy ő áll zavargások hátterében, de a Nobel-békedíjas vallási vezető ezt cáfolta.

Olimpiai hírek

Pekingben nem jutott a döntőbe a magyar női kézilabda-válogatott, mivel 22-20-ra kikapott a világbajnok Oroszországtól. A bronzéremért a magyar sportolók Dél-Korea ellen lépnek pályára. Korábban a negyedik helyet szerezte meg a női vízilabdatornán a magyar válogatott; öttusában Horváth Viktor a 19., a világ- és Európa-bajnok Balogh Gábor a 26. helyen végzett. A magyar kajak-kenu válogatott minden egysége - a kenu kettesben versenyző Sáfrán Mihály-Sáfrán Mátyás páros kivételével - bejutott a döntőbe.

Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×