Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
320.39
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ultimátumot kaptak a hipermarketek

Demonstrációt tartanak a tejtermelők, ha a nagy áruházláncok augusztus végéig nem teljesítik feltételeiket - közölte a Tej Terméktanács elnökhelyettese.

Istvánfalvi Miklós elmondta: a gyanú szerint az áruházláncok beszerzési ár alatt értékesítik a tejet. Példaként említette, hogy egyes üzletekben 129 forintért adják a hosszan friss tej literjét, továbbá ezer forint körül kínálják a trappista sajt kilóját, ami csak úgy lehetséges, ha a tej felvásárlási ára 60 forint körül van.

A Tej Terméktanács elnökhelyettese hangsúlyozta: jelenleg egy liter tejért a felvásárlók 75-80 forintot fizetnek, így ebből az alapanyagból az említett termékeket csak drágábban lehet előállítani. Emellett az áruházláncok nem tesznek eleget annak a törvényi kötelezettségüknek sem, hogy 30 napos határidőre fizessék ki az áru árát.

Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×