Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Három sérültet láttak el a mentők a Ferencvárosban

Eddig három sérültet láttak el a mentők a IX. kerület lezárt területein. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: ezeknek a sérüléseknek nincs közük a kiürítéshez. A Szent László és a Szent István Kórház fogadja azokat a beteg, idős embereket, akiket a bomba hatástalanításának idejére kellett kiköltöztetni az otthonukból.

Folyik az egészségügyi munka a II. világháborús bomba miatt lezárt területen a Ferencvárosban - közölte az InfoRádióval az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál kiemelte: a magán betegszállítók is segítik munkájukat, eddig tucatnyi embert kellett biztonságos helyre szállítaniuk, míg sürgősségi ellátásban eddig három személyt részesítettek. Egy férfi fejsérülést szenvedett, miután az utcán elesett, őt kórházba vitték; egy combsérülést szenvedett beteget elszállítottak; míg az egyik lakásban egy eszméletlen nőre bukkantak - fejtette ki.

Tájékoztatása szerint nem volt fennakadás a mentésben a kiürítés miatt, a mentők munkája zavartalan.

Néhány műtétet elhalasztottak

A Szent László és a Szent István Kórház fogadja azokat a beteg, idős embereket, akiket a II. világháborús bomba hatástalanításának idejére kellett kiköltöztetni az otthonukból - mondta az InfoRádiónak az egyesített intézmény főigazgatója.

Radnai Zoltán kiemelte: elegendő számú ágyuk és személyzetük van a feladat ellátásához, néhány kisebb műtétet azonban el kellett halasztaniuk. Hozzátette: egyelőre nem tudja, mindez mekkora többletköltséggel jár.

A kiürítés miatt a Mester utcai orvosi rendelőben nem látnak el betegeket.

Hanganyag: Kálló Izabella és Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×