Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az óriásbomba hatástalanítása 16 órakor kezdődhet

Az óriásbomba hatástalanítása várhatóan 16 órakor kezdődik. A rendőrség arra kéri azokat, akik a kiürítésre váró ferencvárosi részben laknak, és otthonában egyedül lévő gyermekről, idős, magatehetetlen vagy mozgásában korlátozott emberről van tudomásuk, személyesen vagy a segélyhívószámokon kérjék a rendőrség segítségét

A BKV hamarosan megszünteti járatait az érintett városrészben. A helyi védelmi bizottság elnökének tájékoztatása szerint a kiürítés várhatóan kedd délután 16 órára fejeződhet be, és a mintegy kéttonnás világháborús bomba hatástalanításához csak azután kezdhetnek hozzá a tűzszerészek.

A rendőrség közölte azt is, hogy a térség felett teljes légtérzárlatot rendeltek el.

Szentes György, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője elmondta: a Telepy utcai általános iskolába 225-an érkeztek, közülük eddig hatvanan voltak olyan állapotban, hogy igénybe kellett venniük a tábori ágyakat. A Bakáts téri általános iskolában jelenleg 120-an vannak, de a létszám ott is folyamatosan nő.

Illés Hilda, a BRFK Kommunikációs Osztályának helyettes vezetője elmondta: a kitelepítések során nem történt semmilyen atrocitás, senki nem tiltakozott az intézkedés ellen.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×