Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tovább emelkedik a folyók vízszintje

A Tisza áradása miatt szombaton három település üdülőövezetéből kellett kiköltöztetni az ott tartózkodókat, a folyó országhatár és Vásárosnamény közötti szakaszán másodfokú készültséget kellett elrendelni; a Hernád Hidasnémetinél a hajnali tetőzés óta lassan apad; az észak dunántúli folyókon is készültséget kellett elrendelni.

A Tisza áradása miatt szombaton kitelepítik az üdülőövezetekben tartózkodókat Tivadar, Jánd és Gergelyiugornya területéről, s az oda bevezető utakat is lezárják - tájékoztott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Gergelyiugornya polgármestere azt mondta: reményeik szerint szerdára visszahúzódik az árhullám.

Az utóbbi napok nagy esőzései következtében kialakult árhullám miatt másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tisza országhatár és Vásárosnamény közötti szakaszán - közölte Gallyas István. A védelmi törzs vezetője szerint a tiszai árhullám tetőzését szombatra lehet várni Tiszabecsnél.

A Felső-Tisza mellékfolyói közül a Túr vízállása elsőfokú készültség mellett már tetőzött, a Szamoson az árhullám nagysága nem éri el a készültségi szintet, míg a Krasznán ugyancsak elsőfokú készültséget tartanak.

Továbbra is árad a Hernád, bár a folyó a magyar-szlovák határ térségében, Hidasnémetinél szombat hajnalban több mint hat órán át tetőzött 415 centiméteres magassággal, s ezt követően lassan megindult az apadás. Zsákok ezreit töltik meg homokkal a Hernád menti településeken élők, készülnek az utóbbi évtizedek harmadik legnagyobb áradatára, s az árhullámot a folyó alsó szakaszára - oda, ahol nem épültek ki a településeket védő körtöltések - szombat estére, vasárnap hajnalra, reggelre várják.

Az észak-dunántúli vízügyi igazgatóság illetékességi területéhez tartozó Duna-szakaszon megindult az apadás. A vízügyesek 340, illetve 300 centimétert várnak ezeken a szakaszokon.

Az Észak-Dunántúlon a Lajta folyón másodfokúra emelik az árvízvédelmi készültséget 18 órától - közölte Baross Károly, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese. Mint mondta, a Lajta felső vízgyűjtőjén már lassú apadás tapasztalható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×