Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.72
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

A KRESZ módosítását javasolják - a nap hírei

A KRESZ módosítását javasolja a közlekedési szabályok felülvizsgálatával megbízott csoport. Mindenütt feloldották a szombaton este óta emelt blokádokat a demonstráló dinnyetermelők. Törökországban kiszabadult a kurd fegyveresek fogságából a hónap elején elrabolt három német hegymászó. A nap hírei 2008. július 20-án, vasárnap.

A KRESZ módosítását javasolja a közlekedési szabályok felülvizsgálatával megbízott csoport. Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos az InfoRádióban elmondta: a javaslatok alapján például a helyszínen bevonnák a rendszám nélkül közlekedő járművek forgalmi engedélyét. Kondorosi Ferenc hozzátette: ezzel együtt lehetővé tennék a rendőrörsökön az új rendszámtábla vásárlását azok számára, akik útközben veszítették el az azonosító jelzést. A kormánybiztos szólt arról is, hogy az elképzelések szerint a gyalogosok a jövőben feltétel nélkül elsőbbséget kapnának az autósokkal szemben az átkelőhelyeken. A javaslatok között szerepel, hogy a kamionsofőrök ne előzhessenek az autópályák egyes szakaszain, de erről még egyeztetnek a fuvarozókkal.

Hétfőtől 3 napos országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést kezd a rendőrség. Az akcióban elsősorban az autóbuszok közlekedésével összefüggő szabályok betartását vizsgálják. A többi között ellenőrzik a menetíró-készülékeket, a vezetési és a pihenőidők betartását, de vizsgálják a buszok műszaki állapotát, valamint kiszűrik a gyorshajtókat és a túlsúlyos járműveket.

Mindenütt feloldották a szombat este óta emelt blokádokat a Békés megye déli részén demonstráló dinnyetermelők. A megmozdulást szervező Karsai József szocialista országgyűlési képviselő elmondta: a gazdálkodók ígéretet kaptak arra, hogy a felvásárlók kilónként bruttó 30 forintért veszik át tőlük a gyümölcsöt. Közben Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról számolt be, hogy a dinnyetermelők jogellenesen, előzetes bejelentés nélkül tüntettek a helyszíneken, ezért ellenük szabálysértési eljárást indít a rendőrség.

Piaci elemzők szerint nem változtat a jegybanki alapkamat 8 és fél százalékos szintjén hétfőn a Monetáris Tanács. A gazdasági szakemberek úgy vélték: a jegybank augusztusi inflációs jelentése befolyásolhatja a kamatpolitikát, de a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy az év végéig marad az alapkamat-szint. Az elemzői konszenzus szerint 2009-ben 100-125 bázispontos kamatcsökkentés is valószínű.
 
A zsidó telepek építésének, illetve bővítésének leállítását, valamint az erőszak beszüntetését követelte a Gázai övezetben a brit miniszterelnök. Gordon Brown, miután Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tárgyalt Betlehemben, azt mondta: az izraeli-palesztin békét az 1967-es határok megtartásával képzeli el úgy, hogy mindkét állam fővárosa Jeruzsálem lesz. A brit miniszterelnök sürgette a palesztin kereskedelmet gátló izraeli közlekedési korlátozások enyhítését is Ciszjordániában.

Az egyenjogú államok, egyenjogú közösségek elve alapján oldaná meg a ciprusi ellentéteket a török miniszterelnök és az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke. Recep Tayyip Erdogan és Mehmet Ali Talat erről hétvégi, nicosiai egyeztetése után beszélt. Azt mondták: a július 25-ére kitűzött ciprusi görög-török csúcstalálkozó az átfogó közvetlen tárgyalások kezdetét fogja jelenteni. A 2004-ben beszüntetett ciprusi görög-török megbeszélések Dimítrisz Hriszto-fiasz februárban megválasztott ciprusi elnök és Mehmet Ali Talat, a török közösség vezetője megállapodásának köszönhetően folytatódtak.

Németországban mintegy 500 tehergépkocsi-vezető tüntetett az A9-es autópálya egyik oberfranki pihenőjénél a magas dízelárak miatt. A fuvarozók konvojban, rendőri kísérettel haladtak az autópályákon a gyűlés helyszínére, de csak kisebb torlódásokat okoztak. A szállítási vállalkozók németországi szövetsége szerint a magas dízelárak miatt több mint 20 ezer munkahely szűnhet meg az ágazatban, és 4500 vállalkozó juthat csődbe. Az érdekképviselet azt követeli, hogy a cégek ipari áron juthassanak hozzá az üzemanyaghoz, valamint, hogy a kormány szüntesse meg az ökoadót.

Törökországban kiszabadult a kurd fegyveresek fogságából az a három német hegymászó, akit még július 8-án raboltak el az Ararat hegyen - jelentette be a török külügyminisztérium. Ali Babacan, a tárca vezetője telefonon közölte a hírt Frank-Walter Steinmeierrel, a német diplomácia vezetőjével. A hegymászók kiszabadításáról egyelőre nem közöltek részleteket.

A modern társadalmakban terjedő lelki-szellemi pusztaság elutasítására szólította fel a híveket a pápa a 6 napos katolikus ifjúsági világtalálkozó záró szentmiséjén, Sydnyben. XVI. Benedek arra kérte a fiatalokat, hogy óvakodjanak a hamis szabadságfelfogástól, és keressék a keresztény értékeket, amelyek segítenek biztos alapokra építeni életüket. A katolikus egyházfő egyúttal bejelentette, hogy a következő világtalálkozót 3 év múlva Madridban rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×