Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rövid sztrájk - hosszú magyarázatokkal

A sztrájk sikeres, de eredménytelen - így értékelt Gaskó István. A MÁV szóvivője szerint viszont nem bénult meg a vasúti közlekedés, a vonatok nagy része ugyanis közlekedett. Sigulinszki Tibor továbbra is hangsúlyozta: a MÁV nem tudja teljesíteni a szakszervezet követeléseit, mert például a MÁV Cargo eladásából származó pénz még nincs is a társaság számláján.

A tárgyalásokra nem tudtak hatást gyakorolni a hétfői sztrájkkal, amit nem lehet a végtelenségig fenntartani - ezzel magyarázta Gaskó István, hogy a 0 órától megkezdett munkabeszüntetést délelőtt már az ország nagy részén felfüggesztették.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke elmondta: a munkabeszüntetés és a munkáltatóval folytatott tárgyalás eredménye nem függ össze. A tárgyalások eredményessége és a sztrájk sikere nem járnak feltétlenül együtt.

Négy megyében, Borsodban, Szabolcsban, Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Budapest keleti térségében néhány órával tovább sztrájkoltak a vasutasok. Ez azonban nem azt jeleni, hogy csorbult a VDSZSZ egysége, hanem azt, hogy a meghirdetett, eddig időben gördülő sztrájkot mostantól térben is gördítik - magyarázta Gaskó István.

A MÁV sajtófőnöke, Kavalecz Imre megerősítette, hogy a négy megyében tovább tartó sztrájk miatt nehezebb a forgalom helyreállítása. "Mivel nem teljes körűen függesztették fel a sztrájkot, és a vasúti közlekedés specifikuma az, hogy a csatlakozó rendszerek egymásra épülnek, így a többi területen is, meg a Budapesti pályaudvarokra érkező és onnan induló vonatoknál is lehettek késések. A csatlakozások biztosítása nem volt teljes körű.

A MÁV szóvivője viszont úgy véli, kifulladni látszik a sztrájk. Kedden a felek mindenesetre ismét tárgyalóasztalhoz ülnek.Furcsa a szakszervezet szemlélete, ha sikernek tartja azt, hogy több ezer ember nem tud utazni - nyilatkozta az InfoRádiónak a MÁV szóvivője. Sigulinszky Tibor elmondta: a vasúttársaság inkább közlekedtetni szeretné a vonatokat. Megjegyezte, hogy a sztrájk alatt is közlekedett a vonatok 67 százaléka.

A szakszervezet a többi közt azt követeli, hogy a vállalat minden dolgozójának fizessen ki 250 ezer forintot a MÁV Cargo eladásából száramzó bevételből. A szóvivő szerint azonabn a MÁV Cargo privatizációs bevétele még be sem folyt. A cég ráadásul a majdan beérkező összeget hiteltörlesztésre és beruházások finanszírozására fogja fordítani.

A szakszervezet is mindig hangsúlyozza a fejlesztés szükségességét, tehát ez a követelésük meg fog valósulni - jelentette ki Sigulinszky Tibor. A többi követelésnek sincsenek meg az anyagi alapjai, így nem tudjuk ezeket teljesíteni - tette hozzá.

A vasúttársaság nem fenyegetett meg senkit, mindenkinek jogában áll sztrájkba lépni - nyilatkozta a szóvivő azokkal a hírekkel kapcsolatban, melyek a szerint azzal fenyegették meg a sztrájkba lépőket, hogy elveszíthetik munkahelyüket. Mi inkább az ellenkezőjéről tudunk - fejtette ki -, nevezetesen arról, hogy a sztrájkpárti alkalmazottak zaklatták és agitálták a munkát felvenni kívánó kollégákat .

Délután 15 órától folyamatosan állítjuk helyre az InterCity-közlekedést - mondta el a cég szóvivője. Este 6 körülre helyreállt a Budapest környéki elővárosi vonatközlekedés is. Sigulinszky Tibor szerint a távolsági és nemzetközi vonatok azonban csak holnap délelőttől közlekednek a menetrendben írtak szerint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×