Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.38
bux:
143210.74
2026. július 22. szerda Magdolna

Még átveheti a HospInvest az egri kórházat - nem járt le a határidő

Téves az az állítás, amely szerint július elsejével lejárt a határidő, hogy a HospInvest Zrt. átvegye az egri kórház működtetését - közölte a Heves megyei közgyűlés szocialista elnöke. Sós Tamás azt mondta: a kórház működtetéséről szóló szerződés szerint erre az év végéig lehetősége van a cégnek.

Téves az az állítás, hogy a HospInvest Zrt.-nek július elsejével kell átvennie az egri kórház működtetését, hiszen a szerződés kiköti, hogy a leendő működtetőnek erre kétszer 120 nap áll rendelkezésére - mondta az InfoRádiónak a Heves megyei közgyűlés elnöke.

Sós Tamás szerint ez akár év végéig is eltarthat, de szeretnék a nyár végén, kora ősszel az ügyet lezárni, és a kórház sorsát hosszabb távon rendezni.

A megyei közgyűlés szocialista vezetője szerint egy betegközpontú, jól szervezett kórházat akarnak létrehozni, ahol megbecsülik a dolgozókat, és költséghatékonyan működik.

A kórház dolgozóinak többsége azonban úgy véli: július elsejével lejárt a határidő a kórház átvételére. Ennek kapcsán Sós Tamás elmondta: ebben az ügyben jelen van a politika a szélső baloldaltól a szélső jobboldalig, és jelen van a megtévesztés, a megfélemlítés, valamint a feszültség állandósítása.

A közgyűlés elnöke hangsúlyozta: az kérték a HospInvestől, hogy nagy körültekintéssel vegye át a kórházat, közvetlenül kössön szerződést a dolgozókkal, tegyen bizalomerősítő lépéseket, és tegye lehetővé azt, hogy minden egyes dolgozónak lehetősége legyen információt szerezni.

De a politikai hangulatkeltés, ami a kórházban van, az elmúlt időszakban sok esetben megakadályozta a valódi párbeszédet - véli Sós Tamás.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 22. 14:01
×
×