Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az igénylők harmada jogosulatlan a gázártámogatásra

A 2007-es gázártámogatást igénylők csaknem egyharmada jogosulatlanul vette igénybe a támogatást - ez derül ki a Magyar Államkincstár ellenőrzéseiből. A kincstárhoz közel kétmillió igénylés érkezett be idén, és 100 ezren számíthatnak a jogosultság ellenőrzésére, ami szeptemberben kezdődhet meg.

Még a 2007. évi ellenőrzések befejezése van folyamatban, a 2008. évi gázártámogatások megállapításával kapcsolatos ellenőrzések ezt követően, szeptember környékén kezdődhetnek - mondta az InfoRádiónak a Magyar Államkincstár főosztályvezetője, aki hozzátette: már közel 200 ezer tavalyi ügyet vizsgáltak meg, ezeket szeretnék teljesen lezárni.

Dani Csaba elmondta: arányaiban a vizsgált ügyek mintegy 30 százalékában fedeztek fel jogosultságot érintő eltérést.

Akik fennakadtak a szűrőn, azoknak vissza kell fizetniük az igénybe vett támogatás összegét, és késedelmi kamatot is kell fizetniük - közölte a Kincstár főosztályvezetője.

Idén 1 millió 842 ezer igény érkezett be, hiánypótlásra pedig 600 ezer ügy szorult. Ez mintegy egyharmada az összes igénynek, de a hiánypótlások többsége is megtörtént már - mondta Dani Csaba, hozzátéve: a Magyar Államkicstár közel 100 ezer igénylőt fog ellenőrizni idén.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×