Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
319.46
bux:
143376.15
2026. július 22. szerda Magdolna

Törvénymódosításokat semmisített meg az Alkotmánybíróság - a nap legfontosabb hírei

Az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a közoktatási törvénynek az egyházi iskolák normatív finanszírozásával összefüggő részét az Alkotmánybíróság. A testület szóvivője az InfoRádióban elmondta: azért döntöttek így, mert a finanszírozás mértékét a Vatikáni szerződésben foglaltaktól eltérően állapították meg.

Sereg András szóvivő hangsúlyozta: egy nemzetközi megállapodást nem lehet belső jogszabállyal felülírni. Az Alkotmánybíróság - a köztársasági elnök indítványa alapján - megsemmisítette a büntetőtörvénykönyv februári, a gyalázkodás tényállását beiktató módosítását is. A szóvivő a döntést azzal indokolta, hogy nem tartoznak a büntetőjog körébe az új jogszabályban szereplő magatartásformák, amelyek ellen ráadásul már vannak jogi eszközök. Sereg András szólt arról is, hogy a testület - szintén az államfő kezdeményezésére - megsemmisítette a polgári törvénykönyv azon módosítását is, amely lehetővé tette volna, hogy kisebbségek és szervezetek bármely tagja bírósághoz forduljon a csoportot érintő, sértőnek tartott megnyilvánulások miatt. Úgy fogalmazott: a személyhez fűződő jogokat nem érvényesíthet egy testület, és ez fordítva is igaz.

Visszaküldte az államfő a Balaton-törvényt

Az államfő megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Balaton-törvényt. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint Sólyom László, egyebek mellett, azzal nem értett egyet, hogy a jövőben olyan területeket is korlátozás nélkül belterületbe lehetne vonni a balatoni üdülőkörzetben, amelyeken nincs megfelelő csatornahálózat. Az Országgyűlés júniusban nagy többséggel, 341 szavazattal fogadta el a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvény módosítását.

Partnerséget szorgalmaz Gyurcsány Ferenc


Partnerséget szorgalmazott a megosztás politikája helyett a kormányfő. Gyurcsány Ferenc egy fővárosi nyugdíjas fórumon - utalva az Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének tulajdonított kijelentésekre - azt mondta: becslése szerint, ha nem a svájci indexálás alapján számítanák ki a nyugdíjakat, akkor most minden nyugdíjas egyharmaddal kevesebb juttatást kapna. Iván László fideszes országgyűlési képviselő közleményében úgy reagált: a Gyurcsány-kormány intézkedései miatt tavaly 3,8 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, ami éves szinten átlagosan 30 ezer forint.

Nő a munkanélküliség


Március és május között 7,7 százalékos, az egy évvel korábbinál 0,4 százalékponttal magasabb volt a munkanélküliség - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A tájékoztatás szerint a vizsgált időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 858 ezer volt, ez csaknem 62 ezerrel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A Fidesz szerint a kormány nem tett megfelelő intézkedéseket a munkanélküliség csökkentésére.

Megalakult a Fogyasztóvédelmi Tanács

Megalakult a Fogyasztóvédelmi Tanács. A testület első ülésén a fórum elnöki posztját is betöltő szociális és munkaügyi miniszter elmondta: a tanács konzultációs, véleményezési és javaslattételi joggal rendelkezik a fogyasztóvédelem koncepcionális és jogalkotási kérdéseiben, emellett konzultációs lehetőséget biztosít a kormányzati, a fogyasztói és a vállalkozói oldal képviselőinek. Szűcs Erika bejelentette: felkérte Alexa Györgyöt, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnökét, hogy a jövőben miniszteri megbízottként segítse munkáját a fogyasztóvédelem területén.

Az áfa-számítás módosítását javasolja az MDF

Az üzemanyagok áfa-számításának módosítását javasolja a Magyar Demokrata Fórum a drasztikus áremelkedések kompenzálására. Herényi Károly, a párt frakcióvezetője elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az általános forgalmi adót a jövedéki adó nélküli benzinárra számolják ki. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg a benzin és a gázolaj literenként 103 forint 50 filléres, illetve 90 forintos jövedéki adójából 21, illetve 18 forint áfabevétele van az államháztartásnak.

Ezen a héten nem nő e benzin ára

Hírügynökségi értesülés szerint nem emeli a héten az üzemanyag-árakat a MOL. A távirati iroda emlékeztetett arra, hogy a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi ára két hete történelmi csúcsra emelkedett.

Beszáll az autópálya építésbe az EBRD

Beszáll a magyarországi M6-M60-as autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat építésének finanszírozásába a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az EBRD közölte: 75 millió euró, vagyis 17,8 milliárd forint hitelt ad a Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt.-nek. A csoport tavaly nyerte el a koncessziós pályázatot az M6-os autópálya - Szekszárd és Bóly közötti - 48 kilométeres, illetve az M60-as gyorsforgalmi út - Bóly és Pécs közötti - 30,2 kilométeres szakaszának megépítésére és 30 éves üzemeltetésére.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×