Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A meleg miatt naponta kell locsolni a 350 ezer budapesti virágot

A nagy meleg miatt naponta kell locsolniuk az idén Budapestre kiültetett 350 ezer egynyári virágot a Főkert szakembereinek - mondta az InfoRádiónak a Főkert Zrt. park- és fasorfenntartási igazgatója.

Körülbelül 350 ezer egynyári virágot ültetett ki Budapest-szerte a Főkert Zrt. - mondta el a cég park- és fasorfenntartási igazgatója az InfoRádiónak. Erdősné Győrffy Márta hozzátette: a Főkert kezelésébe a városképi szempontból kiemelt fontosságú virágágyak tartoznak, összesen 14500 négyzetméteren.

Az igazgató kifejtette: mivel nemrég ültették őket, még nagyon érzékenyek a növények. Átlagos nyári idő mellett péntekenként úgy "be tudjuk árasztani" a virágágyásokat, hogy hétvégén ne kelljen locsolni - fejtette ki Erdősné Győrffy Márta, rámutatva: a mostani melegben azonban akár naponta is szükség lehet az öntözésre.

A fákat és egyéb növényeket azonban sosem locsolják naponta, csak az egynyári virágokat, azokat is csak nagyon meleg időben.

Az igazgató hozzátette még: ha egy építkezés, útfelújítás felvonulási területe érinti a virágágyakat is, a területfoglalási engedély kiköti, hogy a beruházónak egyeztetnie kell a zöldterület fenntartójával is. Ekkor a beruházás végeztével helyre kell állítani az eredeti állapotokat.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×