Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megszüntetnék az önerő nélküli autóvásárlást

A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesületének főtitkára szerint a bankoknak fel kellene hagyniuk azzal, hogy önerő megkövetelése nélkül finanszíroznak autóvásárlásokat, ezzel ugyanis nemcsak a visszaélések, hanem a nem fizető adósok száma is csökenne.

Hóbor Zsolt az egyesület által szervezett konferencia után az InfoRádióban elmondta: a bankok jelenleg olyan kedvező feltételeket állapítanak meg a hitel folyósítására, hogy a gépkocsi vásárlója kapva kap az alkalmon, és olyan szerződést ír alá, amelyet később nem tud betartani, finanszírozni.

Több bank képviselője is javasolta a minimális önerő megkövetelését, mert az ezt nélkülöző vásárlások generálják a későbbi likviditási problémákat, amelyek visszaélésekhez vezetnek - fejtette ki a civil szervezet főtitkára, hozzátéve: pénzügyi szakemberek szerint a jelenlegi gyakorlat felülvizsgálata a megoldás egyik eleme lehet.

Hóbor Zsolt szerint át kell tekinteni az általános szerződési feltételeket, valamint a munkatársak képzését, főként azokét, akik az ügyfelek likviditását szolgálják.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

A globális biztosítási szektor fokozatosan szakít a hagyományos, vertikálisan integrált működéssel, és egyre inkább rugalmas, moduláris modell felé mozdul el – derül ki a BlackRock nemrég közzétett idei globális biztosítási jelentéséből. A 31 országban több mint 24 ezer milliárd dollárnyi kezelt vagyont lefedő felmérés szerint a biztosítók a befektetésektől a tőkegazdálkodáson és termékfejlesztésen át a technológiáig egyre tudatosabban kombinálják a belső kapacitásokat külső partnerek szakértelmével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×