Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Navracsics: A hárommillió szegény országa

A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországon jelenleg egyszerre van megélhetési, politikai és gazdasági válság.

Navracsics Tibor Veszprémben, a Fidelitas Országos Választmánya ülésén azt mondta: csaknem hárommillió ember a szegénységi küszöb alatt él, további másfél millió pedig küzd a lecsúszás ellen.

A politikus úgy vélte: az MSZP kisebbségi kormányzásban nem képes a gazdasági növekedést elősegítő lépésekre, a kabinet eddig is csak rontotta az ország esélyeit a térségben.

A frakcióvezető megjegyezte, hogy a kormányzati célkitűzések helyett Gyurcsány Ferenc bukásának időpontjáról szól a közbeszéd, holott a nemzet jövője szempontjából az előbbi lenne sokkal fontosabb.

Piacot mindenhova

Valamennyi településen heti rendszerességel működő piac létrehozását szorgalmazza Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: olyan helypénz- és adómentes piacokra lenne szükség, ahol a helyi lakosok megvásárolhatják az őstermelők és kistermelők áruit.

Mint mondta: a piacokat főként a kisvárosokban és a kistelepüléseken hiányolja, ahol a rendszerváltozás után szorult vissza ez az árusítási forma. Selmeczi Gabriella polgármesterekkel és önkormányzati képviselőkkel szeretne egyeztetni az ügyben.

Az MSZP válasza

Az MSZP konkrét javaslatokat vár a Fidesztől. Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke úgy reagált: az ellenzéki párt csak a régi jelszavait ismételgeti, és nem hajlandó valódi programvitára.

Mint mondta: a szocialisták az emberek gondjainak megoldásán dolgoznak, és azt várják a Fidesztől, hogy ismertesse véleményét a kormány Munka, Tudás, Tulajdon nevű programjáról.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×