Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Zárva marad a budai pincerendszer

Továbbra sem látogatható a budai vár alatti mélypincerendszer, miután elutasították a labirintust üzemeltető cég fellebbezését a helyi önkormányzat március 28-án hozott döntése ellen. A budavári önkormányzat jegyzője a XI. kerület szakértői testületének határozatát ismertetve beszélt erről.

Deák Ferenc emlékeztetett arra, hogy a budavári önkormányzat március 28-án azonnali hatállyal rendelte el a 25 éve működő labirintus bezárását, mert a Labirintus Kft. programszervező és turisztikai tevékenységet folytatott, pedig erre nem volt engedélye.

Erélyi Gábor, a kft. ügyvezető igazgatója akkor azt hangsúlyozta, hogy ők nem végeztek kereskedelmi hatósági tevékenységet.

A vár alatti barlangrendszer hévizes feltörések és kimosódások révén jött létre, nagysága világviszonylatban egyedülálló. A hévizes barlangfülkék egyszerre jelentettek menedéket és vadászterületet a félmillió évvel ezelőtt itt megjelenő ősember számára. Az 1980-as évek elején itt kapott otthont az első magyar panoptikum.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×