Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hízelgett a Molnak a horvát elnök

A Mol és az INA olajtársaság együttműködésének további erősítését tartaná célszerűnek a horvát államfő.

Stipe Mesic budapesti látogatásán úgy fogalmazott: a horvát olajvállalat privatizációjakor számolni kell azzal, hogy a magyar cég az INA legközelebbi partnere. Az államfő hangsúlyozta: a két társaságnak továbbra is közösen kellene befektetnie, esetleg Európán kívül is.

A politikus arról is beszélt: Zágrábnak is szüksége van tranzitvezetékekre, illetve a tervezett cseppfolyós-gázterminálokra. Az uniós integrációval kapcsolatban azt mondta: Horvátország várhatóan 2009 végéig teljesíti a csatlakozási feltételeket.

Stipe Mesic egynapos látogatásra érkezett Budapestre, tárgyalt többek között Sólyom László köztársasági elnökkel, Gyurcsány Ferenc kormányfővel és Szili Katalin házelnökkel is.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×